A lassan lecsengő koronavírus-járvány idején szokatlanul néptelen volt naphosszat a Széchenyi utca is, a korzóról különösen hiányzott Fodor János, alias Fodi, az örök utcazenész, aki lassan három évtizede műveli ezt a műfajt kis városunkban, s az ötödik ikszen túl is fáradhatatlan. Elmondta: édesanyjával egy különös módon beszélget.
„Természetesen én is betartottam az elmúlt csaknem két hónapban a korlátozó szabályokat, édesanyámat is csak úgy látogattam, hogy megálltam az ajtóban és lejeleztük, mi van velünk. Mert ugyan kevesen tudják, de nekem siketek a szüleim, édesapám sajnos már meghalt, viszont anyukámmal szorosan tartjuk a kapcsolatot. Jó lesz újra megölelni a vész elmúltával” – mondta Fodi.
A népszerű muzsikus elárulta: az elzártabb létezés alkalmat adott neki arra is, hogy újabb számokkal bővítse a repertoárját, így megtanult egy Rory Gallagher számot, egy újabb Santana szerzeményt, további József Attila feldolgozásokat, amelyek közül kiemelte az Áldalak búval, vigalommal című verset.
„Lelkileg nagyon meggyötört, hogy nem tudtam menni zenélni, mert ugyebár az életem része a muzsikálás, meg hát valamilyen szinten ebből is élek. A praktikus része pedig úgy nézett ki a karanténlétemnek, hogy elmentem különböző alkalmi munkákra, elvégre dolgozni kell. Javarészt egy kertész házaspárnál találtam lehetőséget a kenyérkeresetre, és náluk dolgozva, napi nyolc órás munkával valahogy csak átvészeltem a legnehezebb időszakot.
Közben azért május 18-án már bementem a polgármesteri hivatalba, rákérdezni, hogy mi a helyzet, ott találkoztam Inotay Gergely alpolgármesterrel, akinek elmondtam, hogy mielőbb szeretnék belecsapni a húrokba, ő pedig biztosított, hogy már csak egy kis türelemmel kell lennem. Annál is inkább, mivel nem zárt térben vagyok, tehát meg lehet tartani a kellő távolságot a járókelőkkel.
Egyelőre délutánonként fogok kitelepülni, mert ugye délelőttönként most még elsősorban az idősebbek járnak a főutcán boltba menet, meg különböző más ügyeket intézni, és bár nekik is tudok és szeretek is zenélni, de azért inkább a fiatalabb korosztályok adják az úgymond célközönségemet” – fogalmazott a szabadúszó-életművész.
Szövegírók jelentkezését várja Fodi
Sokan kíváncsiak lehetnek, hogy áll Fodi a saját számokkal, egy esetleges önálló albummal.
„Persze születnek saját melódiák, de mivel a szövegírás nem az én műfajom, így ezek a szerzemények egyelőre talonban vannak. Alapvetően világzenei, kicsit keleties hangzású zenei világ az enyém, akik ismernek, könnyen rám hangolódhatnak. És itt ki is használom a lehetőséget, hogy felhívjam a figyelmet: szívesen veszem bárkitől, ha találó, ütős mondatokkal teljessé tudná tenni egy-egy szerzeményemet. Várom azoknak a jelentkezését, akik a partnereim tudnának lenni” – mondta.
Zárszóként így fogalmazott a kérdésre, hogy tovább akarja-, tovább tudja-e adni az utcazenélés életérzésének varázsát: „Vannak ügyes fiatalabb versenyzők, akik szintén kijárnak az utcára muzsikálni, jól szót értünk egymással. Rangidősnek számítok ebben a körben, hiszen én azért már huszonnyolc éve itt vagyok a városban utcazenészként, hallgatnak rám az ifjabbak. Ők hozzák a legfrissebb új zenéket, külföldi feldolgozásokat, így jól ki tudjuk egészíteni egymást, mindannyiunknak van hely a nap alatt.” ♦
[frontpage_news widget=”46816″ name=”A LEGOLVASOTTABBAK”]