Imádja Vácot, most mégis eligazol a csodakapus Montenegróba

Barbara Arenhart világbajnok kézilabdakapus távozott Vácról, de addig nem akar visszavonulni, amíg be nem jut a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe új csapatával. A 33 éves játékos 2013-ban nyert világbajnoki címet a brazil válogatottal, és ugyanabban az évben megválasztották a világ legjobb kapusának is.

Arenhart már akkoriban is együtt dolgozott Németh Andrással, aki abban az időben az osztrák Hypo Niederösterreich vezetőedzője volt, manapság pedig a Váci NKSE szakmai igazgatója. Arenhart az M4 Sportnak elárulta, a szakemberrel annyira jó és őszinte a kapcsolata, mintha az édesapja lenne.

A kézilabdázó négy szezont töltött a klubnál, és ebben az időszakban új magyar csúcsot állított fel: ő lett a legeredményesebb kapus a bajnokságban. Előbb négy, majd 15, tavaly és idén pedig nyolc-nyolc gólig jutott. Egész pályás góljait világszerte csodálták, főleg a Siófok elleni meccs után, tavaly februárban. Akkor az utolsó húsz másodpercben előbb egyenlített, majd a győztes gólt is megszerezte a Vácnak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szombattól szombatig - A Váci Birkózók egy hete

Arenhart elmondta, szombaton hazautazik Brazíliába, de júliusban egy búcsúvacsorára mindenképpen szeretne visszatérni, hogy elköszönhessen a szurkolóktól. Felidézte, hogy kiégve, megtörten érkezett négy évvel ezelőtt, de Vácon minden megváltozott, ismét megszerette a kézilabdát, és újra felépítette magát. A kapus elismerte, hogy imádja Magyarországot, azt sem tartja kizártnak, hogy később itt fog élni.

Úgy fogalmazott, Vác az otthona, ahol a szívét hagyja, de szeretné megvalósítani az álmait azzal, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhet. Következő csapata a stabil anyagi helyzetben lévő montenegrói Buducnost Podgorica lesz, amellyel két évre szóló szerződést kötött.

Leszögezte, addig nem fejezi be a pályafutását, míg nem nyeri meg a BL-t, vagy legalább nem jut be a négyes döntőbe a montenegrói bajnokcsapattal. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments