Levelek a polgármestertől: közbenjárást kér az elvonások miatt
A koronavírus-járvány városunkat érintő gazdasági hatásairól tájékoztatta és egyben a finanszírozás átalakításában történő közreműködésre kért több, a kormány gazdasági irányvonalát meghatározó személyt Vác polgármestere -írja a vac.hu. Matkovich Ilona ismét levélben kereste meg Rétvári Bence országgyűlési képviselőt is.
Az írásbeli tájékoztatókban a városvezető jelezte: az adóerőképesség által meg nem kapott normatívák mellett jelentős összegeket vont el a kormány Vác esetében is: immár egy fillér sem maradt a településeknél a gépjárműadóból – ez Vác esetében mintegy 115 millió forint erre az évre -, valamint az idegenforgalmi adó kieséséből, illetve az ingyenes parkolás elrendelése miatt további tízmilliók esnek ki a 2020-as büdzsé bevételi oldaláról – írja a városi honlap.
Ugyanakkor a kormányrendeletek általi plusz költségekre (védőeszközök beszerzése, 70 éven felüliek ellátása) nem biztosítanak finanszírozást. A kényszerű intézmény és létesítmény bezárások ezzel párhuzamosan újabb bevételi forráskiesést jelentenek, miközben a több mint 700 közalkalmazott ellátása is az önkormányzat feladata. Ám erre sem kapnak a települések új forrásokat, holott a gazdasági élet megannyi területét érintő könnyítésekről született már döntés. Azonban az önkormányzati szféra mindeddig ezekből kimaradt.
A levelekben városunk polgármestere részletesen sorolta azon plusz költségeket, melyek még egy, kényszerűen és radikálisan átalakított költségvetés után is megkérdőjelezik akár csak a kötelező feladatok ellátását, veszélyeztetik a közszféra dolgozóinak egzisztenciáját. Matkovich Ilona a koronavírus-járvány helyi megfékezése érdekében tett intézkedések mellett vázolta a városvezetés vállalkozásokat segítő, továbbá az önkormányzati dolgozók megtarthatóságára tett lépéseit. Ugyanakkor határozottan leszögezte a döntéshozók felé, hogy a jelentősen megnövekedett terhek központi támogatásokkal való enyhítése nélkül Vác – és egy sor hasonlóan nehéz helyzetben lévő település – gazdálkodása ellehetetlenül.
Vác parlamenti képviselőjének és további kormánytagoknak elküldött levél végén kérte a címzetteket, hogy közreműködjenek olyan központi intézkedések érdekében, melyek a járvány elleni küzdelem mellett a gazdasági életre kiható nehézségek leküzdésére is megteremti az esélyt városunk számára – írják. ♦