Május 29-én nyit a strand, de már egy kicsit drágább lesz a belépő

A tervek szerint a jövő héten pénteken, május 29-én nyit a városi strand. A látogatók ezúttal már a tavalyinál magasabb árakkal találkozhatnak majd, miután a májusi városházi döntések során jóváhagyták az erről készült előterjesztést. Változtak a sportcsarnok és a stadion használatának díjai is.

A Váci Sport Közhasznú Nonprofit Kft. utoljára 2012-ben vizsgálta felül díjait, időközben a költségeik jelentős mértékben megemelkedtek. Mindhárom, általuk működtetett létesítményben, az uszodában, a sportcsarnokban és a stadionban több idősebb, a fokozott karbantartás mellett még jól funkcionáló gépet üzemeltetnek, s ez évről-évre tovább növeli költségeiket. „Sajnos ennek terhét társaságunk csak a bevételekből tudja vállalni, a tulajdonosra nem lehet áthárítani” – indokolták áremelési javaslatukat.

Az idei szezontól a strandra a belépő 1500 forintba kerül, a gyermek-, nyugdíjas- és diákjegy 900 forint lesz. Ez utóbbi összeget fizetik a váciak, ha felmutatják lakcímkártyájukat. Ha valaki 16 óra után veszi igénybe a strand szolgáltatásait, teljes áron csak 1000 forintot kell leszurkolnia. Lehet bérletet is venni 12.000 forintért 10 alkalomra – váci lakosok 7500 forintot fizetnek ezért.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

A sportolók néhány ezer forintért bérelhetnek úszósávot, a legmagasabb összeget a vízilabdásoknak kell fizetniük, a váciaknak a teljes medencéért 25.000 forintot, más egyesületeknek 35.000 forintot.

Az uszodába a téli belépő alkalmanként 1400 forintba kerül majd teljes áron, de számos kedvezményt lehet igénybe venni. A sportcsarnokot az iskolák is csak térítés ellenében használhatják, a sportegyesületek – a női és férfi kézilabda-csapatok, a futsal és más teremfoci klubok – alkalmanként 12.000 forintot szurkolnak le a küzdőtér használatáért.

A stadionban a füves pályák használatárért, mind az utánpótlás-neveléssel foglalkozó Vác Városi Labdarúgó SE, mind a következő szezontól az NB III-ban játszó Vác FC edzéseknél 10.000 forintot fizet óránként, míg, ha mérkőzést játszanak, ez az összeg 15.000 forintra emelkedik. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

[frontpage_news widget=”46816″ name=”A LEGOLVASOTTABBAK”]

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments