Már évek óta fokozottan védett madarak védelmével foglalkozom. Nyolc éve folyik a LIFE projekt keretében a kerecsensólymok költésének kamerával való megfigyelése. Már rutinból megy, gondolnánk. Lerakott a Csenge névre keresztelt kerecsen tojó négy tojást, amiből kikelt három pici, fehér pelyhes fióka, akiknek növekedését a monitor előtt több ezren kísérték figyelemmel.
A hideg, esős tavasz nem tett jót a fiókák növekedésének, de szerencsére a távvezeték-oszlopra kirakott költőláda megvédte őket és ürge is akadt elég, amiből zsákmányolhatott a kerecsen pár eleget (mert naponta a fiókáknak legalább négy ürgét kellett adni ahhoz, hogy biztosítani tudják a növekedésüket).
Mire eltelt a hónap, a nézők már neveket is adtak a három, egyenként több millió forintot érő fiókáknak, akiket Áron, Hunor és Félix névre kereszteltek.
Védenceikkel személyesen is találkozhattak, meg is simíthatták őket, amikor a költőládából 30 méter magasból lehozva meggyűrűzték és megvizsgálták őket a szakemberek. Mindhárom fióka hím, és teljesen egészségesek – konstatálták a nemzeti park madarászai és miután a gyűrűk is felkerültek védenceink lábára, vittük is fel őket otthonukba egyenként, nehogy bajuk essen. Már a második fióka is visszakerült a helyére, amikor…
És itt álljunk meg egy percre, mert itt véget ért a több éves rutin.
A második fióka pont elénk zuhant le a költőládából. Az oszlop beton alapjának ütközve nem élte túl a zuhanást. Még nem volt röpképes, nem tudta tompítani az esését szárnyaival. Mindenki tudta, hogy ez is része lehet a kerecsenek életének, de nem hittük el, hogy velünk is megtörténhet.
A felvételeket visszanézve láthattuk, hogy miután Hunort berakták az első fiókához, az valószínűleg bepánikolt és nekiesett társának, aki elvesztette az egyensúlyát és kiesett a fészekből. Félixre, a harmadik fiókára is ez a sors várt, de ő a fészek aljára lapult, így Áron nem tudott mit kezdeni vele.
Félix megúszta a verekedést, de annyira megijedt, hogy nem mozgott és nem fogadott el élelmet a szülőktől. Azt terveztük, ha a következő napon sem eszik, akkor felmegyünk érte és visszük a madárkórházba.
Sajnos erre nem került sor. Hajnali 5 órakor hívott egy néző, hogy ebben a pillanatban esett ki Félix a műfészekből, tegyünk valamit.
Miután meggyőződtem, hogy tényleg igaz, amit mond, elkezdtem megszervezni a fióka mentését, ami két nappal testvére elpusztulása után nem kecsegtetett sok sikerrel. Vezetékfelügyelőségi kollégám, ahogy megkapta a hírt, elindult az oszlophoz, hogy mentse a menthetőt. A gabonatáblában hosszú keresés után megtalálta a kiesett fiókát, akinek mozogtak a szemei, de testrészeit már nem volt ereje mozdítani.
Mire kiért a műútra, János (kerecsensólyom szakértőnk) is odaért, és felkészült a fióka elszállítására a Budapesti Növény- és Állatkert madármentő részlegére, ahol közben megbeszéltem dr. Sós Endre madárdoktorral, hogy a vizsgálatra felkészülve várja a fiókát, amivel János csak lassan ért oda a reggeli budapesti közlekedési káoszban.
A röntgenfelvételek alapján Félixnek mind a két lába eltört a becsapódáskor. Ez a madarak esetében a legrosszabb, ami történhet, mert ha nem tud lábra állni, akkor repülni sem fog tudni megtanulni. Először sínbe rögzíteni kellett a lábait, aztán a vizsgálatok alapján el lehetett tervezni azt, hogyan tovább.
Közben a második napon Félix elkezdett enni. Az életet választotta, gondoltuk, és tudtuk, ha ő is élni akar, akkor a madárdoktornak is nagyobb esélye van a megmentésére.
Közben Áron, az egyedül maradt fióka nagyon gyors növekedésnek, erősödésnek indult, hiszen háromszor annyi eleség állt rendelkezésére, mint a balesetek előtt. Evett és gyakorolta a repülést. Nem is kellett sokat várni a kirepülésre. Május utolsó délutánján elhagyta a fészket, és nem tért vissza. A nézők megnyugtatására ismét a helyszínre mentünk, és bár nem találkoztunk Áronnal, de hallottuk, amint a szüleit hívta a fasorból, feltehetőleg megéhezett.
Közben a madárkórházban úgy döntöttek, hogy Félix egyik lábát megműtik, és platina implantátumot kap a csontjaiba, mert különben nem fog úgy összeforrni a csont, hogy ráállhasson, ha eljön az idő, hogy visszatérjen a természetbe.
A műtét sikerült, de Félixnek továbbra is karanténban kellett maradnia, mert nem akarták, hogy sebei elfertőződjenek, és ott a gondozók szakszerűen tudták táplálni őt, amire ennyi megpróbáltatás után szüksége volt.
A projekt feladata a madarak megfigyelése, és ebből való következtetések levonása, annak érdekében, hogy jobban megismerhessük életüket és jobban felkészülhessünk fajuk védelmére. Csak megfigyelők vagyunk és nem istenek, akik életekről dönthetnek! És persze mindig elmondjuk azt is, hogy hat kerecsen fiókából a természetben csak 1 marad életben, ezért gondoskodik a természet annyi sok fiókáról, hogy a faj fennmaradjon.
És bár jól tudjuk, hogy ez a szabály, mégis, amikor arra kerül a sor, az anyuka abbahagyja a vasalást, hajnalban a monitoron látva a kieső madarat és egy ismeretlen számot hív. Én félálomban felébresztem a fél világot és mindenkit rábeszélek a mentés következő lépésére. Kollégám nem adja fel a keresést a nedves búzatáblában, pedig már fázik és János átverekszi magát a reggeli közlekedési káoszban, hogy odaérhessen a madárkórházba a terepjáróval, ahol nyitás előtt a neten egy állatorvos kávéval a kezében, a vibráló monitor előtt minden ismeretségét latba téve beszerzi azt a drága és ritka alkatrészt, ami egy kis madárnak az életet jelentheti a következő órákban.
És most?
Talán javítottunk az életben maradási statisztikán….
….és talán emberek maradtunk, nem csak szigorúan megfigyelők.
Félix felépült és sikerült őt visszaadni a természetnek az elmúlt évben.
És aki kíváncsi, a www.mavir.hu honlapon, a ragadozó madár megfigyelés címszó alatt figyelemmel kísérheti az idei költés kerecsen fiókáját, aki a következő hetekben kirepül és elkezdi vándorlását. ♦
[frontpage_news widget=”46816″ name=”MOST A LEGOLVASOTTABB”]