Minden nagyobb felhajtás nélkül Vácott járt Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken. Felkeresett egy, városunkban működő izraeli céget, amely lélegeztető gépeket gyárt – olvasható a kormánytag közösségi oldalán.
Az izraeli tulajdonú Celitron Medical Technologies nevű vállalat 15 éve van jelen Magyarországon. Mindeddig orvosi eszközök, alapvetően sterilizáláshoz szükséges berendezések előállításával foglalkoztak Vácott. A világjárvány által az egészségügyi ellátórendszerekre kifejtett nyomásra reagálva úgy döntöttek, hogy gyártókapacitásuk átalakításával csúcstechnológiájú lélegeztetőgépeket kezdenek gyártani. A felkészülés már javában zajlik – derül ki a közleményből.
A Celitron a termékeit és alkatrészeit Magyarországon, a Vácon található gyárában állítja elő, illetve irodái is ezen a 8898 négyzetméter területű, új ipartelepen találhatóak. A vállalat több mint 80, teljes munkaidőben dolgozó, egymással szorosan együttműködő alkalmazottat foglalkoztat.
A cég a Magyarországon elhelyezkedő fejlesztési és gyártási telephelyének, valamint globális forgalmazási hálózatának köszönhetően a világ minden tájára szállít ügyfeleinek: elsősorban Ázsiába, Európába, a Közel-Keletre, Észak-Afrikába és Dél-Amerikába. ♦