Városi díjak odaítéléséről is döntött a polgármester

Vác polgármestere, Matkovich Ilona a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló kormányrendeletben kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel rendeletmódosításokról és különböző előterjesztésekhez benyújtott határozati javaslatokról, összesen több, mint félszáz ügyben döntött – írja a vac.hu.

Ezt megelőzően – az előző hónapok gyakorlatának megfelelően – a városvezető kikérte a képviselőtestület és a bizottságok tagjainak javaslatait, véleményét is. A külsős bizottsági tagok mellett az Összefogás frakció több tagja is élt ezzel a lehetőséggel, mástól azonban nem érkezett reagálás.

A veszélyhelyzet alatt eddig mintegy másfélszáz előterjesztés született – ezekről jogszabályi kötelezettség miatt a polgármesternek kell dönteni – melyek kapcsán élhettek képviselői jogukkal a mandátummal rendelkezők, ám többen ezt nem érezték fontosnak.

Az alábbiakban a polgármester csütörtöki döntései közül a fontosabbakat ismerteti a városháza honlapja.

Megoldott helyettesítések
Változott az önkormányzat szociális és más intézményeinek szervezeti és működési szabályzata. Az intézményvezető, továbbá helyettesének feladat- és hatásköre az igazgató távolléte esetén történő folyamatos munkavégzés érdekében került módosításra.

Nem ismétlődhet meg a sokmilliós törvénytelenség
Mint ahogyan változott az önkormányzat gazdasági társaságainak javadalmazási szabályozása is. Erre azért is szükség volt, mert – mint ismeretes – egy korábbi volt alpolgármester, mostani képviselő és egy korábbi képviselő évekig törvényellenesen vett fel közpénz milliókat több felügyelőbizottsági tagsága kapcsán.

Módosult az idei költségvetési tervezet
A koronavírus-járványra való hivatkozással a várostól elvont gépjárműadó, idegenforgalmi adó, illetve a parkolási díjbevétel csökkenés mellett várhatóan már idén több, mint negyedmilliárd forinttal szerényebb iparűzési adóbevétele lesz a városnak és a vállalkozásoknak adott bérleti díjkedvezmények is jelentősen csökkentik a büdzsé bevételi oldalát. Így 400 milliót is meghaladó összeggel csökkenteni kellett a kiadási oldalt is. A működési kiadások közel 150 millióval, a működési tartalék mintegy 140 millióval, a beruházások 110 millióval lesznek szerényebbek. Veszélyhelyzet miatti állami támogatás nem szerepel a rendeletben, a város nem kapott egy forintot sem az államtól.

Bérleti díj engedmények vállalkozásoknak
Ismét egy sor váci vállalkozás nyújtott be kérelmet arról, hogy az önkormányzati tulajdonú üzleti bérleményük díját a járvány miatt mérsékelje a város. Ez több esetben meg is történt.

További határozatok:
– több, a város gazdasági társaságai által benyújtott 2019-es mérleg és idei üzleti terv;
– a rendőrkapitányság előző évi tevékenységéről szóló beszámoló;
– a településképi rendelet, valamint a likviditási jelentés;
– a gazdasági hivatal módosított szervezeti és működési szabályzata;
– az építési-bontási tevékenységek által keltett zajhatások időbeli korlátozása;
– az önkormányzat, illetve a városfejlesztő kft. és az utóbbival egységes szabályrendszer alapján működő gazdasági társaságok közötti feladatellátási szerződés.

Döntés született különböző városi elismerések odaítéléséről is:
– a „Fogyatékossággal Élő Váci Emberekért” kitüntetést Petke Lajos és a Royal Fitness edzőterem érdemelte ki;
– az „Oktatást segítő munkáért” elismerést Ruzsikné Jelinek Gabriella (dajka,) Havai Ildikó (iskolatitkár) és Forró Judit (gyógypedagógiai asszisztens) veheti át,
– a „Vác Város Tehetséggondozásáért” kitüntető címet dr. Oros Csabáné (óvodapedagógus) és Grauszman László (pedagógus) kapja, míg
– a „Váci Katedra” díjban idén Rakonczai Róbert Lászlóné (óvodapedagógus), Sándori Lívia (intézményvezető-helyettes) és Vári Tercia (intézményvezető-helyettes) részesül – írja a vac.hu. ♦

[frontpage_news widget=”46816″ name=”A LEGOLVASOTTABBAK”]

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments