Virtuális iskolabúcsúztató – valós írásbeli érettségik a Piarista Gimnáziumban

A végzős gimnazistáknak, akik március közepén gyakorlatilag búcsú nélkül lezárták az osztályközösségi életet, az online térben készültek fel az érettségi vizsgákra. Általános nehézségként élték meg a karantén akadályait az önállósodásban, a szülőkről való leválás folyamatában, a személyes (tanárokkal, barátokkal való) kapcsolatok hiányában. Ez a kényszerű, mesterséges helyzet, egy bizonytalansággal terhes időszak előzte meg az érettségiket. Viszont a digitális oktatás kialakította – nem csak a végzősökben – az önálló tanulás felelősségteljes munkamorálját.

Április utolsó napján elmaradt a nagy hagyományokkal rendelkező ballagás, ehelyett csak rövid búcsúzás zajlott, az is csak az online térben. A piarista templomban Vass Bálint tanár celebrált szentmisét, melyen a ballagókért imádkoztak a piarista atyák, és a közvetítés segítségével bekapcsolódhattak az érdeklődők.

A szentmise után a honlapról egy rövid felvételen hallhattuk Szilvásy László tartományfőnök atya szavait. Búcsúztatóját így kezdte:

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

„Szeretettel köszöntelek benneteket ezen a rendkívüli ballagáson. Az elmúlt 70 évben senkinek sem kellett megélnie azt, amit nektek, hogy tudniillik a hagyományos ballagás elmarad, így az iskola közössége nem tud tőletek a megszokott módon búcsúzni, és ti sem tudtok elbúcsúzni, nem tudjátok a szokásos gesztusokkal, szimbólumokkal ünnepélye keretek között lezárni életetek ezen szakaszát.” Majd ezekkel a szavakkal fejezte be beszédét: „Azt kívánom nektek ballagásotok napján, hogy mindig nyitott szívvel és alázatosan keressétek az igazságot, és ehhez mindig találjatok együttműködő társakat. A gondviselő Isten szeretetében és Kalazanci Szent József oltalmában éljétek életeteket. Isten veletek!”

Kalász Ákos igazgató a novemberi szalagavatókat felidézve hozta közelebb az ünnep hangulatát. Aradi tanár úr szavaira emlékezve tette fel a kérdést:

„Ha az életed egy könyv volna, és te lennél a szerzője, te hogyan folytatnád? Abban biztos vagyok, hogy ha a könyveteket magatok írnátok egyedül, biztosan nem így írtátok volna, mint ahogy az elmúlt hetek eseményei bekövetkeztek. De biztos vagyok benne, hogy helyt álltatok, és helytálltok majd az érettségin is.” Arra biztatta a végzősöket, hogy a nehézségek ellenére legyenek ma derűsek ezen a napon. Biztosította az igazgató úr a végzősöket, hogy amint a helyzet engedi – előre láthatólag tanévkezdéskor – méltó búcsúztatót rendeznek nekik.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Május 4-én pedig a váci Piarista Gimnáziumban is megkezdődtek az érettségi vizsgák a koronavírus miatt előírt szigorú szabályok betartása mellett. A végzősök azt nyilatkozták, hogy a felkészülést könnyítette, hogy csak az érettségi 5 tantárgyára kellett készülniük, a többi tantárgyból hamar lezárták a jegyeiket. Az érettségik napjain jó volt újra látni egymást másfél hónap után – személyesen is.

A feladatok „pozitív csalódásként” érték a diákokat. Meg lehetett őket oldani, nem voltak nehezek. Habár izgalommal, vegyes érzelmekkel indultak neki hétfőn a 12. évfolyamosok, mégis új tapasztalatként élték meg a helyzetet, a tudat pedig, hogy „ezen most együtt megyünk keresztül” – felemelő volt.

A sokadik vizsganapra pedig már kialakult egy „érettségis napi rutin” ebben a szokatlan, rendkívüli, óvintézkedésekkel teli vizsgakörnyezetben. A szóbeli vizsgák elmaradása pedig kettős érzelmeket kelt, hiszen akik ennek révén tudtak volna javítani írásbeli jegyeiken, azok szomorúak, akik pedig szóban kevésbé jól tudnak teljesíteni, azok nagyon örülnek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

Mindenesetre kétségtelenül beírták magukat a történelembe a 2020-as esztendő maturandusai, akik „karantén-érettségiztek”. (Kőhegyi Bernadett) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments