Alkotólázas készület több – eredetileg az év első felére tervezett, de a vírusjárvány miatti korlátozások miatt későbbre halasztott – itthoni és külföldi egyéni vagy csoportos kiállításra, jeles évfordulók, nagy tervek és vágyak – volt miről beszélgetnünk Bari Janó festőművésszel, akivel a „zárlatos” életviteli, találkozási előírások enyhítésének köszönhetően kisváci otthonában találkozhattunk.
– Nagyon megviselt az elmúlt néhány hónap lelkileg, még jó, hogy mindig menekülési lehetőséget ad az alkotás. Ráadásul a most már rendszeres nyugdíjamnak, a képeim vásárlóinak, köztük mostani egyik legfőbb támogatómnak, Füstös Zsolt kisvállalkozónak köszönhetően módjával ugyan, de azért van pénz, paripa, fegyver, tehát vászon, ecset, festék, így folyamatosan tudok dolgozni.
A fegyverről jut eszembe, hogy néhány napja, egy népes társaságban beszélgetve valaki felvetette, hogy fessem meg a vírust, mert az majd milyen értékes kép lehetne – persze visszautasítottam. Békeszerető emberként hogy jönnék én ahhoz, hogy egy ilyen alattomos gyilkossal foglalkozzak, akár csak gondolatban is… Soha nem festettem semmilyen erőszakos motívumot, még egy játékpuskát sem, nem is fogok ezután sem. A Gonosz köztünk létét a neki ellentmondó, adott esetben büntetést szenvedő Jóság különféle megjelenítése épp eléggé szemléletessé teheti – vezette be otthoni tárlatvezetését Bari Janó.
Bőven volt mit megmutatnia, mivel már legalább nyolcvan új festményt készített vagy kezdett el az elmúlt hónapokban, hiszen ahogy elárulta, alapvetően gyorsan fest, bár most már szeretne kicsit nyugodtabban dolgozni, egy-egy alkotásra többször visszajárva.
– A bezártság arra is alkalmat adott, hogy sokszor odaálljak, odaüljek a Szentháromságról szóló, egyértelműen a főművemnek szánt triptichonhoz, de ez a kép még hosszú időt igényel, és szeretném, ha majd méltó állandó helyre kerülhetne itt Vácon, ahol épp harminc éve leltem otthonra. Az is vágyam, hogy ezután sok más nagy méretű, igazán Bari Janó-s vásznat festhessek a legfontosabb mondanivalóimról.
Úgy vagyok ezzel, hogy jön egy-egy, többnyire biblikus ihletésű témaötlet, szinte mindig rögtön címmel párosulva, aztán ennek igézetében összekenem a vásznat vagy épp a fatáblát, majd elkezdem kibontani belőle, ráépíteni a fejemben is folyamatosan alakuló formákat, alakokat, főszereplőket. Nem választottam magamnak soha vallást, de mély hitem van. Így erős indíttatásom arra, hogy bibliai témájú képeket fessek, nagyon sok ilyen festményem van, és a témáknak nagyon utánanézek, alaposan megforgatom a gondolataimban, hogy ne vezessek félre senkit, tulajdonképpen a belső érzésem csak ráadás.
Elmondom erre a legutóbbi példát. Arra gondoltam, hogy érzékeltetni szeretném azt a víziómat, hogy Krisztus már nagyon szeretne újra eljönni a velejéig romlott, önpusztító világunkba, menteni a menthetőt, csak az Atya még marasztalja. Hetekig sehogyan sem tudtam a nyitjára jutni, hogyan tudnám kifejezni ezt, aztán Húsvét harmadik napján úgymond megvilágosodtam, és a végeredmény az, hogy a képen úgy tűnhet, mintha a Megváltó egy tojáshéjból törne elő és lépne be újra egész megtestesült valójában az emberi történelembe – érzékeltette az alkotó, hogyan születik meg benne és általa egy-egy újabb, mély értelmű üzenetet hordozó festmény.
Amint ezt a gondolatot megfogalmazta, előtört belőle, hogy köszönettel, hálával tartozik, amiért a hatvanötödik életévét betöltve még mindig lehetnek alkotói vágyai, amelyeket előbb-utóbb megvalósíthat.
– Kilenc éves koromban, még a szülővárosomban, Kazincbarcikán első díjat nyertem egy rajzversenyen, már itt eldőlhetett, hogy ez lesz az én utam. Kezdetben, hosszú időn át csak otthon, a magam örömére festettem, el lehet képzelni, milyen zsibongásban, hiszen tizenegy testvéremmel együtt cseperedtem a családi körben. Viszont már majdnem negyven éve ebből élek, hol könnyebben, hol nehezebben, most épp viszonylag könnyebben, mert már van némi nyugdíjam.
De kanyarodjunk vissza a történetem elejére, mert el kell mondjam, hogy ami a tanulást, felkészülést illeti, ezen a téren különösen fontos tapasztalatszerzési lehetőséget tartogatott az az időszak, amikor folyamatosan modellkedtem, egy időben napi négy órás elfoglaltságot jelentett ez. Az alkotóművésznek készülőkkel való közös együttlétek nagyban segítették a fejlődésemet, no meg az is, hogy jó pár évig a Budalakk festékgyárban is dolgoztam színkeverőként. Tehát sorra jöttek az életembe az inspirációk, a mindenféle tapasztalatok, megtaláltam azt, ami nekem kell.
Aztán mindezt kiegészítették a könyvek, mindig sokat olvastam, rengeteg albumot tanulmányoztam, ennek révén is képeztem magam egész életemben. Az ismerőseimmel, barátaimmal beszélgetve mindig, minden találkozásból, minden újabb olvasmányélményből tanulok mind a mai napig, ez már így lesz velem élethosszig. Amúgy semmit nem jelent nekem, hogy hány éves vagyok, nem foglalkozom ezzel, hozzáteszem, soha nem a saját korosztályom köreiben találtam meg elsősorban a lelki társaimat, barátaimat, hanem egyrészt a fiatalabbak között, vagy kortól függetlenül olyan emberek körében, akiktől nagyon fontos gondolatokat kaptam és kapok szellemi értelemben.
Fiatalabban persze sok képet eladásra festettem, azért, hogy így legyen némi pénzem, de soha nem az volt bennem, hogy ez üzlet. Minden ilyen munkámat is vállalom, hiszen egytől-egyik szívből készültek, készülnek mind a mai napig az ilyen munkáim is. Kétszáznál jóval többen vásároltak már tőlem képeket az elmúlt évek során, sokan emlékezhetnek rá, hogy volt olyan időszak, amikor hetente több napon kint voltam a főutcán a kis méretű festményeimmel, elsősorban csendéletekkel és tájképekkel, hogy legyen megélhetési forrásunk a családommal.
Meg is ragadom az alkalmat, hogy mindenkinek köszönetet mondjak, akik vásárlásaikkal támogattak, nélkülük egyáltalán nem lehetnék itt, illetve nem tarthatnék ott, hogy most már talán igazi festőnek mondhatom magam, persze még mindig a fejlődés útján járva, de vallom, hogy ez nem egy lezárható folyamat, mindig van mit tanulnom – idézte a múltat, vázolta a jövőt Bari Janó.
Az egyelőre halasztott, korábban lekötött bemutatkozási lehetőségek kapcsán elmondta: március 13-án Szegeden egyéni kiállítása nyílt volna, március 28-án az Európai Parlamentben egy csoportos tárlat, amelyre harmincnégyen kaptak meghívást, továbbá egyelőre halasztani kellett egy spanyolországi utazást is, egy barátjának és feleségének köszönhetően csaknem egy hónapig vendégeskedhetne ott, ha tényleg vállalja majd a nagy utazást.
– Előbb-utóbb újra megteremtődhetnek ezek a lehetőségek, a franciaországinak például már meg is van az új időpontja november közepére. Pont ezt az alkalmat várom a legizgatottabban, szerintem minden festőnek el kellene jutnia oda. Én a csaknem egy hetet természetesen múzeumokban szeretném végigbarangolni, töltekezve a sok nagyszerű alkotás szemlélésének élményével – árulta el az alkotó.
Aztán a különböző közösségeivel való kapcsolattartásra terelte a szót. Így kiemelte a hagyományos roma alkotótáborozást, ami egyrészt mindig nagy találkozás a művésztársakkal, másrészt az is célja, hogy minél több fiatal tudását elmélyítsék sajátos kultúrájukról. Illetve megemlített egy kisebb csoportot, amelyben hatan vannak együtt, roma és nem roma alkotók, lassan fél évtizede találkoznak rendszeresen. Van egy kiemelt támogatójuk is, St. Martin zeneszerző, szaxofon- és pánsíp művész személyében.
– A roma alkotótábor nekünk mennyországi állapot, esténként tábortüzeket gyújtunk, táncolunk, ilyenkor két-háromszáz gitár is peng, nagyon várom már a legközelebbi alkalmat. A hatok társasága kapcsán azt mondom, hogy ha a művészvilágban is lenne haragoskodás, ellenérzés egymással szemben etnikai alapon, az már a vég lenne, de én épp az ellenkezőjét érzem most és élem meg ebben a körben különösen. Sőt azt mondom, hogy egyre inkább a közgondolkodás is jó irányban változik, remélem, nem csal a megérzésem.
Mert ugyan vannak még, akik kiejtik azt a szókapcsolatot, hogy „büdös cigány”, de már nincs ennek olyan súlya, én például fel sem veszem. A többség rájött, hogy a cigány is ember, annak is élnie kell. Én nem veszem elő a siralmakat magamból, nem éreztetem, ilyen értelemben alig van úgymond tipikusan roma képem, de persze sok utalást teszek a kultúránkra, amiben az örök üldözöttség életérzése is meghatározó lelki tartalom – fogalmazott zárszóként Bari Janó.
Illetve hozzátett még egy üzenetet, miszerint meggyőződése, hogy a romaság egyetlen kiútja nem a felzárkózásra, nem a beolvadásra, hanem az elfogadás erősítésére épül, ha megélik és fejlesztik a kultúrájukat. A fiatalok sokat olvasnak, tanulnak, nem azért, hogy másoknak bizonyítsanak, hanem leginkább maguknak, mind mélyebben megértve, hogy mik a sajátosságai, értékei a kultúrájuknak, mihez értenek igazán.
A művész tevőlegesen hozzá szeretne járulni ehhez, így tervbe vették, hogy a helyi roma nemzetiségi önkormányzattal karöltve tehetségkutató programot indítanának az iskolákban. Hosszabb távon pedig egy tanodaszerű képzést terveznek a különböző művészeti ágakban tehetséget mutató iskolások felkarolására, ehhez természetesen szükség lesz a városi önkormányzat támogatására is.
Bari Janó legújabb, már kiállításra kész alkotásaiból bárki ízelítőt láthat az Agóra – Együd Árpád Kulturális Központ – Kaposvár Facebook-oldalán, a fényképek között, de az alkotó odahaza is szívesen megmutatja az érdeklődőknek utóbbi időszaka alkotásait, ehhez elég egy telefonhívás. Janó száma: 70/539-6240. ♦
[frontpage_news widget=”46816″ name=”A LEGOLVASOTTABB”]