Előbb-utóbb jön a nyár, a vakáció akár veszélyes is lehet a gyermekek számára

A nyári szünet felhőtlen időtöltése alatt sem lehet megfeledkezni arról, hogy ez az időszak többszörösen hordozza magában a veszélyhelyzeteket. Az iskola helyett az egész napos felelősség a családokra hárul. A vakáció nemcsak az örömöt, gyakorta a túlzott felszabadultságot is jelenti, főleg az arra „fogékony” gyermekeknek. A táboroztatások mellett alakulhat úgy, hogy a gyermek felügyeletét nem tudják a biztonságos falak között megoldani, így a szabadban töltött szabadság érzése figyelmetlenebbé, könnyelműbbé teheti a fiatalokat. A tapasztalatok szerint az iskolai szünidőben, s főként nyáron ugrásszerűen megemelkedik a gyermekeket érő balesetek száma.

Miden szülő feladata, hogy gyermekét felkészítse a szünidő alatt előforduló veszélyhelyzetekre, azok elkerülésére. Gondolják végig, hogy hol, milyen veszélyek leselkedhetnek gyermekünkre, s még időben hívják fel ezekre, és következményeikre a figyelmüket.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsa: erősítsék gyermekükben a felelősségtudatot, térjenek ki arra, hogy mindig úgy kell cselekednie, hogy tetteiért vállalnia kell a felelősséget!

És még néhány jó tanács!

– Adódhat úgy, hogy amíg a szülő dolgozik, a gyermek játszótérre, barátokhoz, ismerősökhöz látogat el. Minden esetben beszéljék át közösen csemetéjükkel, hogy csak az előzőleg megbeszélt helyre menjen játszani, a hazatérés időpontját határozzák meg!

– Ha gyermekük gyalog, vagy kerékpárral közlekedik, ne feledjék vele átbeszélni a közlekedési szabályok betartását! Hívják fel a figyelmét, hogy a kerékpározás, gördeszkázás, görkorcsolyázás alkalmával védőfelszerelést, bukósisakot viseljen!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Dizájner" előadás Vác két középiskolájában a drogokról

– Beszéljék meg gyermekükkel, hogy idegenekkel szemben körültekintően, és óvatosan viselkedjen. Tudjon nemet mondani, amennyiben idegen ember arra kéri, hogy kísérje el valahova, mert mutatna, vagy adni szeretne neki valamit.

– Tudatosítsák, hogy ha egyedül tartózkodik otthon, ne engedjen be a lakásba ismeretlent, egy esetleges telefonhívás alkalmával ne árulja el, hogy egyedül van otthon!

– Otthon is történhet baleset, ennek elkerülése érdekében beszéljék át gyermekükkel a műszaki berendezések szakszerű használatát!

– Az értékek megóvása is kiemelt fontosságú, így készpénzt csak annyit tartson magánál, amennyi feltétlenül szükséges!

– Tanítsák meg gyermeküknek, hogy otthonról elinduláskor gondosan zárja be az ablakokat, és az ajtót, a lakáskulcsot ne tegye látható helyre (nyakába, hátizsák oldalára). Figyeljen hátizsákjára, táskájára, kerékpárját ne hagyja őrizetlenül, vagy lezáratlanul!

Fontos az is, hogy közösen beszéljék meg, lakókörnyezetükben ki az a megbízható ember, akihez baj, illetve veszély esetén fordulhat a gyermek. ♦

[frontpage_news widget=”48959″ name=”A LEGFRISSEBB”]

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments