Helyreigazításra kötelezték a Magyar Nemzetet egy váci cikk miatt

Pert indított Matkovich Ilona polgármester a Magyar Nemzet ellen, amely online oldalán a Váci Dunakanyar Színház ügyeivel foglalkozva március 4-én azt írta: „Felmondtak a színészek a polgármester zsarolása miatt”. Később megváltoztatták a címet: „Felmondtak a dolgozók és az alkalmazottak a polgármester zsarolása miatt”. A Fővárosi Törvényszék előtt folyó eljárásban alperesként első helyen a szerkesztőség, második helyen pedig a lapot kiadó Mediaworks Hungary Zrt szerepel.

A városvezető által nyilvánosságra hozott ítélet szerint a Magyar Nemzetnek helyreigazítást kell közölnie: „Helyreigazítás: Az eredetileg ‘Felmondtak a színészek a polgármester zsarolása miatt’ címmel megjelentetett cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy a Váci Dunakanyar Színház színészeinek túlnyomó része inkább felmondott, semmint hogy elfogadják a polgármester ultimátumát. A valóság ezzel szemben az, hogy egyetlen színész sem mondott fel.”

A bíróság döntése alapján a magyarnemzet.hu oldalon 15 napon belül a nyitó lapon kell elhelyezni azt a szöveget, amely felhívja az olvasók figyelmét a helyreigazításra. A korrekció teljes szövegét legalább 30 napon át elérhetővé kell tenni a portálon. ♦

[frontpage_news widget=”48959″ name=”A LEGFRISSEBB”]

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments