Hétfőtől módosul a helyi buszjáratok egy részének menetrendje

A veszélyhelyzet hamarosan véget ér, fokozatosan visszatér a megszokott élet városunkba is. Ennek része az is, hogy a helyi autóbuszjáratokat érintő menetrendváltozás lesz, mely új menetrend június 15-én, azaz most hétfőn lép életbe -jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Ferjancsics László alpolgármester Kiss Zsolt alpolgármester és Fehér Zsolt képviselő, bizottsági elnök társaságában a Földváry téren.

A nyári tanszünet végéig érvényes menetrend a döntéshozók szándéka szerint egy sor, korábban sok panaszt kiváltó hiányt orvosol. Az Összefogás frakció tagjai már a választási kampányban is sok javaslatot kaptak a lakosoktól, ezek egy része már most megvalósításra kerül. A javaslatokat egyeztették a szolgáltató Volánbusszal, ők szintén tettek szakmai javaslatokat, melyeket a város elfogadott – emelte ki Ferjancsics László.

„Úgy gondoljuk, hogy a most érvényeshez képest jelentősen kedvezőbb menetrenddel találkozhatnak a váciak. Fontos, hogy a helyi járatok olyan helyközi autóbusz és vasúti vonalakhoz kapcsolódnak, melyekkel együtt mondhatjuk el: széles utazási igényeket tud kielégíteni a váci közösségi közlekedés” – fogalmazott.

A részletek: a több, mint tíz helyi buszvonal felét sem érinti a mostani változtatás. A hálózat alapja a két körjárati kiépítésű vonal marad. Azonban a 364-es és 365-ös járat ezentúl összeköti a két nagy váci lakótelepet, a deákvárit és a Földváry térit. Mindezt úgy, hogy minden eddigi megállójukat érintik ezek a járatok, de a megállóhelyek száma kettővel nő.

Továbbá megoldják a kórház napközbeni, óránkénti megközelítését Alsóvárosból, és bekapcsolják a Burgundia városrészt is. Hétfőtől a körjáratok egyike a Budapesti főúton halad végig, mindig megáll a Földváry téren, majd a főúton tovább halad a Honvéd utca, a kórház és Deákvár irányába. A párja ugyanezt az útvonalat járja ellentétes irányban.

A módosítással azt is elértük, hogy a Báthory utcában nem lesz menetrend szerinti buszközlekedés, ennek nagy előnye, hogy az ottani lámpás csomópont terhelése csökken.

A Deákvárról érkező körjárathoz mostantól igazodik a Kisvácra közlekedő 360-as járat indulási ideje, amelyre a kórháznál át lehet szállni. Ezzel megvalósul az eddigiekhez képest sokkal gyorsabb Deákvár – Kisvác kapcsolat.

A hétvégi és ünnepnapokon eddig nem volt délutáni járat Kisvác és Alsóváros, illetve a kórház között. Jövő héttől a Kisvác – Alsóváros – kórház kapcsolatot biztosító 360-as busznak szombat és vasárnap délután is lesz egy-egy járata, mely a sportcsarnok megközelítését is lehetővé teszi, és biztosítja a kórházi látogatást is.

„Természetesen ezzel az új kapcsolatokat hozó járatrendszerrel sem tudunk minden egyéni kívánalmat teljesíteni. A nyár közepéig várjuk a jelentősebb utazóközönséget érintő javaslatokat és megvizsgáljuk azok megoldhatóságát a szeptemberi iskolakezdésig. Addig is kellemes utazást kívánunk mindenkinek és kérjük: ameddig fennáll a járványveszély, tartsák be a szükséges óvintézkedéseket” – mondta az alpolgármester.

Egy kérdésre válaszolva elmondta: a Volánbusszal folyamatosan tárgyalnak, mert a legutóbb a cég által benyújtott éves elszámolással kapcsolatban a városvezetésnek voltak észrevételei. A busztársasággal hosszútávú együttműködésre törekszenek, de vannak olyan kérdések, amelyeket a következő időszakban tisztázni kell. ♦

[frontpage_news widget=”48959″ name=”A LEGFRISSEBB”]

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments