Hosszabb ideig szünetelhet a vasúti közlekedés Nagymaros és Szob között

Június 17-én dél körül nagy mennyiségű, este pedig még egy, a korábbit többszörösen meghaladó, a Szent Mihály-hegyről lezúduló kő- és sárlavina árasztotta el a szobi vasútvonal vágányait a Dömösi átkelésnél, Nagymaros és Szob állomások között. A második omlás hordaléka a 12-es főutat is eltorlaszolta, járhatatlanná tette. Az utasok biztonságának garantálása érdekében szerdán kora délutántól – bizonytalan ideig – leállította a vonatforgalmat a MÁV.

A vasútvállalat rendszeresen geodéziai felméréseket végeztetett a fokozottan védetté nyilvánított tájvédelmi területen, és már korábban felvette a kapcsolatot az érintett Ipoly Erdő Zrt.-vel és a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóságával, keresve egy egységes, végleges beavatkozás lehetőségét.  Az egyeztetések alapján folyamatban van a hegyoldal további erózióját megakadályozó beavatkozás tervezésének előkészítése.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a MÁV szakemberei csütörtökön délelőtt megvizsgálták a szerdai földcsuszamlás által okozott károkat a 12-es főúton és a vasúti pályán. Még tart a helyzet elemzése, péntekre készülhet el az ideiglenes helyreállításhoz szükséges erőforrások, gépek felmérése és az ehhez szükséges ütemterv.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagymarosi áprilisi programajánló

A vasúttársaság igyekszik a lehető leggyorsabban elvégezni a helyreállítást, de így is hosszú időt fog igénybe venni a munka, mire újra biztonságosan megindulhat a vonatközlekedés Nagymaros és Szob között.

A vonatforgalom  leállítását követően a vasúttársaság pótlóbuszokat rendelt a Nagymaros és Szob, valamint a Szob és Zebegény közötti szakaszokra. A 12-es főút lezárása miatt a buszok hosszabb útvonalon közlekednek, emiatt nagyobb eljutási idővel kell számolni a Nagymaros és Szob között utazóknak. Budapest és Nagymaros között nem okoz számottevő késéseket az északi vonalszakasz lezárása.

A szerdai esőzés egy kilométernyi szakaszon öntötte el sárral, kövekkel a vasúti pályát a Dömösi átkelésnél. Mintegy 70 méteren a vágány alatti töltés több helyen károsodott, az ágyazatot kimosta a hegyoldalról lezúduló víz. Az omlások során mintegy 800 köbméternyi, 10-50 centiméteres darabokból álló kőtörmelék került a vasúti pályára.

A 40-60 fokos meredek hegyoldalon nincs aljnövényzet, a fák törzse között a kopár, csapadéktól fellazult, földes-köves felszín látható, így akadály nélkül moshatta le az eső a MÁV Zrt. kezelésű területen kívüli hegyoldalt. A drasztikusan megváltozott időjárási körülmények következtében egyes heves esőzések alkalmával 10-20 perc alatt akár egy havi csapadék is érheti a Szent Mihály-hegy déli oldalát. A hegyoldalról szerdán lezúduló sár- és kőgörgeteg percek alatt megtölthette a kiépített görgetegfogó fal mögötti teret, így a fal már nem tudta ellátni funkcióját.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

A terület hegy felőli, erózióra hajlamos része Natura 2000-es és fokozottan védetté nyilvánított tájvédelmi körzet, amire kiemelten figyelni kell a végleges beavatkozás tervezésénél. A vasúttársaság nem jogosult saját hatáskörben intézkedést hozni a további hegyomlások elkerülése érdekében, ezért már tavaly felvette a kapcsolatot a terület vagyonkezelőjével (Ipoly Erdő Zrt.), valamint természetvédelmi kezelőjével (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság), keresve, hogy milyen átfogó beavatkozással akadályozható meg a hegyoldal további eróziója. Az egyeztetések alapján folyamatban van a szükséges beavatkozás tervezésének előkészítése, mely a hegyoldal bevédésére, azaz a probléma forrásának mérséklésére koncentrál.

A pótlóbuszok átmeneti közlekedési rendje:

  • Nagymaros és Szob között a pótlóbuszok kerülő útvonalon (Kóspallag-Márianosztra felé) közlekednek a 12-es főút lezárása miatt. A menetidejük irányonként általában 40-45 perc ezen a szakaszon, de a közúti torlódások miatt esetenként ennél hosszabb menetidő is előfordulhat. A buszok Nagymaroson és Szobon is a vasútállomás elől indulnak, Dömösi átkelés, Zebegény és Szob alsó megállóhelyet nem érintik.
  • Szob és Zebegény között külön pótlójárat közlekedik, Szob alsónál a közeli Volán buszmegállóban (Szob, SZTK), Zebegényben a vasúti megálló melletti parkolóban áll meg.
  • A vonatok Nagymaros és a Nyugati pályaudvar között menetrend szerint közlekednek. A vasúttársaság javasolja a Nagymaros és Szob közötti szakaszról utazóknak, hogy a megszokotthoz képest legalább egy órával korábban induljanak el, mert a közúti fennakadások miatt a pótlóbuszok menetideje jelentősen megnövekedhet.

A MÁVINFORM Facebook oldalán, a MÁV mobilapplikációban és a vasúttársaság honlapján tudnak tájékozódni az utasok az aktuális helyzetről és a változásokról. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagymarosi áprilisi programajánló

[frontpage_news widget=”46816″ name=”A LEGOLVASOTTABB”]

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments