Kettő után itt a harmadik: ma este a főtéren ismét Söndörgő-koncert lesz

Különös felajánlást tett a Söndörgő együttes a váciaknak: tíz térzene koncertet tartanak teljesen ingyen a főtéren. Nos, kettőn már túl vannak, az első ráadásul az egész napos eső után ragyogó napsütésben lett megtartva, míg a másodikra borongós időben került sor. Az összegyűlt emberek remek, pörgős, virtuóz módon előadott balkáni zenét hallgathattak. Akik lemaradtak, ma, hétfőn este 18:30-kor pótolhatják: a főtéren újra játszik a Söndörgő.

Amelynek ráadásul erős kötődése van Váchoz. A világhírű együttes tagjai – a három Eredics testvér: Áron, Benjámin és Salamon mellé csatlakozott unokatestvérük, Dávid is – nemrég új nagybőgőst szerződtettek Dénes Ábel személyében, aki városunkban lakik. Egyébként mind az öten a Pikéthy konziban végeztek.

„A hosszú karantén után különös élmény volt számunkra végre közönség előtt is játszani itt Vácon” – mondta lapunknak Áron. Az együttes által felvállalt tíz fellépésre mindig a főtéren, egészen augusztus közepéig kerül sor.

A Söndörgő 1995-ben Szentendrén alakult, útját a Vujicsics együtteshez kötődő családi szálak és a délszláv népzene iránti elragadtatás jelölte ki. Kirívó virtuozitásával és lehengerlően friss előadásmódjával mára Európa-szerte az egyik legnépszerűbb magyarországi együttessé vált. Tamburára épülő – de a fúvós és ütős hangszerekre, valamint a harmonikára is kiterjedő – hangszerelésével a Balkán legsűrűbb zenei rétegeit is hitelesen tudja megszólaltatni – úgy, ahogyan az más balkáni együttesektől nem hallható.

Készített lemezt a macedón čoček királyával, Ferus Mustafovval, a 2010-es Lost Music of the Balkans című albumát pedig hatvan országban forgalmazta a Harmonia Mundi/World Village.

A 2014 nyarán megjelent Tamburocket az európai világzenei rádiósok listájának első helyén állt, az éves összesítésben a 3. legjobb világzenei lemez lett. Az angliai Songlines és fRoots világzenei magazinok az év lemezének választották.

Közben újabb különleges programra is készülnek. Budapesten a MÜPA kültéri parkolójában kialakított koncerthelyszínen, a MÜPA Autósmoziban adnak egy nagy koncertet július 10-én pénteken este kilenc órakor. A Söndörgő a Vujicsics együttessel közösen lép fel és olyan sztárvendégeik lesznek, mint Sebestyén Márta, Tompos Kátya, Tolcsvay László. ♦

[frontpage_news widget=”46816″ name=”A LEGOLVASOTTABB”]