Ma délben temetik Kocsis Ivánt, a váci fotótörténet kiemelkedő alakját

Sokan ismerték, sokan búcsúznak tőle: életének 89. évében elhunyt Kocsis Iván váci fotóművész – értesültek a váciak. Kocsis Iván eredetileg textiltechnikusi végzettséget szerzett, ám csakhamar hátat fordított e pályának, hogy valóra váltsa gyerekkori álmát, és fotós legyen, melytől a háború és a rá következő nehéz évek – ideiglenesen – eltávolították. 

Elméleti ismereteit a Képzőművészeti Főiskola vendéghallgatójaként pótolta. 1966-tól 1979-ig a Magyar Iparművészeti Főiskola fotólabor-vezetője volt. 1979-től pedig szabadfoglalkozású fotóművészként tevékenykedett.

Kocsis Iván – ahogy ő maga mondogatta – egy időben született a hangosfilmmel, s ez az „együttszületés” rányomta a bélyegét egész gondolkodásmódjára. Egy olyan művészgeneráció tagja volt, akinek látását örökre meghatározta a gyerekfejjel megcsodált fekete-fehér, mozgó filmkockák bűvölete. Ez az érdeklődés vezette el a fotóin gyakran megörökített mozgástanulmányokhoz, a vágyhoz, hogy a „statikus” képbe átvigye a dinamikát.

De ez a vágy vezette el a diaporámához is, ehhez a különleges, a fotó- és filmművészet határmezsgyéjén mozgó műfajhoz, melynek magyarországi meghonosításáért kiemelkedően sokat tett. Hosszú évekig dolgozott a Magyar Diaporáma és Multivizió Egyesület főtitkáraként, és számos hazai és nemzetközi diaporáma fesztivált szervezett.

Művészként szívesen kísérletezett a műfaji határok átlépésével, a grafika és a fotográfia határainak vizsgálatával. Erről mesélnek az erőteljes fény-árnyék jelenségekre épülő, gyakran drámai hangvételű „fotografikái”. Szintén kísérletező kedvét bizonyítják a fotográfia ornamentális felhasználása területén elért eredményei. Ennek legszebb és legismertebb alkotása a váci fedett uszodát díszítő fotómurál.

1984-ben elnyerte a Római Magyar Akadémia ösztöndíját. Az Olaszországban töltött idő dokumentuma gyönyörű fotósorozata, a Mesélő kutak.

Kocsis Iván hitt abban, hogy egy művésznek elsődlegesen saját közösségében kell hatnia és maradandó értéket teremtenie. Ez a hit vezérelte – művészi tevékenysége mellett – szervezői munkájában, melynek legfőbb eredménye az 1958-ban általa alapított Dunakanyar Fotóklub volt. A több mint fél évszázadot megélt klub sok országos és nemzetközi hírűvé vált művészt indított útjára. Az egykori, illetve jelenlegi tagok hagyatékából, alkotásaiból 2003-ban Kocsis Iván létrehozta a Váci Fotóművészeti Gyűjteményt, melyben félszáz művész közel ötszáz munkáját regisztrálták.

Alkotói és közéleti tevékenysége mellett meghatározó volt szakírói munkássága. Publikációi különböző szaklapokban jelentek meg, fotótörténeti írásai pedig – 2002-től – a Váci Fotográfiai Könyvek sorozatában.

Kocsis Iván 1957-től állított ki rendszeresen; közel 250 hazai és nemzetközi kiállításon szerepelt.

1981-ben miniszteri kitüntetésben részesült, 1984-ben elnyerte a Neufeld Anna emlékdíjat, 2000-ben pedig a Vác Város Művészetéért díjat.

Kocsis Iván valamennyi tevékenysége, alkotása a megőrzésről szólt. Arról a vágyról, hogy ebbe a gyorsan változó, digitalizált és „virtuális” világba átmenekítsen valamit abból a letűnt, békebeli időből, ahol más volt még a fotó értéke is. Merthogy az analóg technikával, műgonddal készült kép még valóban egyszeri és megismételhetetlen volt, és olyasmikről mesélt, amiket ma már csak régi képekről és filmekből ismerünk. Legalábbis Kocsis Iván fotóinak tanúsága szerint.

Kocsis Ivánt június 24-én szerdán 12 órakor helyezik végső nyugalomra az alsóvárosi temetőben. (Maczkay Zsaklin) ♦