Női kézilabda-csapat: megegyezés a sportcsarnok bérleti díjairól

Úgy tűnik, az utóbbi napokban a váci kézilabda került a történések középpontjába városunkba. Ma írtunk arról, hogy a férfi csapat visszalépett az első osztálytól – feltehetően anyagi okok miatt -, most pedig arról értesültünk, hogy a női csapat és a városvezetés közötti vita a mai tárgyalás után sikeresen lezárult.

Kirsner Erika ma találkozott Matkovich Ilona polgármesterrel, megbeszélésén jelen volt a Váci Sport Kft ügyvezetője, Zábó Edina is. Az egyeztetés után a klub honlapján a következő közlemény jelent meg: „A mai napon sikeresen egyeztetésen vett részt Vác Város Polgármestere, Matkovich Ilona, valamint a Váci Női Kézilabda Sportegyesület elnöke, Kirsner Erika. A megbeszélésen megállapodás született a mindkét fél számára elfogadható Váci Sportcsarnok bérleti díj összegéről, így július 1-től nyugodtan folytathatjuk felkészülésünket a sportcsarnokban, és készülhetünk a szeptemberi bajnoki nyitányra.”

A szurkolók tehát fellélegezhetnek. A kér váci csapat közül az egyiknél rendeződtek a dolgok. Kíváncsian várjuk, mit mond a visszalépésről a Váci KSE vezetése, de egyelőre nincs újabb információ. ♦

[frontpage_news widget=”46816″ name=”A LEGOLVASOTTABB”]

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments