A baloldal elvette a váci önkormányzati dolgozók fizetését, a jobboldal visszaadta – számol be a kormánypárti média arról, hogy városunk országgyűlési képviselője, Rétvári Bence egy videóüzenetben bejelentette: a hatósághoz fordult a Vácon fizetés nélkül maradt önkormányzati alkalmazottak ügyében és sikerrel járt. Matkovich Ilona polgármester viszont azt mondja: senki sem maradt fizetés nélkül, s amikor pár napja találkozott Rétvári Benével, a feljelentésről „elfelejtett” neki szólni.
„Jól jegyezzük meg, hogy kik voltak azok, akik a járvány ürügyén családok megélhetését sodorták veszélybe. A szociális érzékenységre elvben oly sokat adó baloldal újfent kimutatta a foga fehérét. Matkovich Ilona, Vác LMP-s polgármestere még áprilisban döntött úgy, hogy 100 százalékkal, 0 forintra csökkenti egyes önkormányzati intézmények dolgozóinak a bérét. A rendelet különösen annak fényében volt gyomorforgató, hogy ezzel párhuzamosan az átfogó városházi felújításra és irodacsinosítgatásra akadtak milliók a válság idején is, valamint a megemelt politikusi pótlékok is változatlanok maradtak” – tudósít a Rétvári videóról a 888.hu.
A cikk szerint a kisemmizett önkormányzati dolgozók – tartva a várható következményektől – nem mertek fellépni Matkovich Ilonával szemben, Rétvári Bence, Vác kormánypárti országgyűlési képviselője azonban a munkaügyi hatósághoz fordult. A szerv a vizsgálat lefolytatása után megállapította, hogy jogsértő módon vették el ezeknek az embereknek a fizetését. Az alapbért visszamenőlegesen is, legkésőbb július 3-áig minden károsultnak ki kell fizetni.
Amit a baloldal az emberektől elvett, azt a jobboldal az embereknek visszaszerezte – összegezte a történteket Rétvári Bence a Facebookon.
„Mi a trianoni megemlékezésre hívtuk Rétvári Bence országgyűlési képviselőt, ő azonban videóüzenetet küldött maga helyett. Az országgyűlési képviselő az elmúlt héten, csütörtökön járt nálam. Akkor, a két órás beszélgetés alatt elfelejtett szólni, hogy feljelenti a váci önkormányzatot” – közölte Matkovich Ilona, a történtekre reagálva.
Hozzáteszi: „De mielőtt feljelentett bennünket, legalább tájékozódott volna. Mert akkor megtudhatta volna, hogy Vácon nem volt egyetlen, állásidőn lévő önkormányzati dolgozó sem, aki nulla forint fizetést kapott volna ezekben a hónapokban. Sikerült elkerülnünk a lenullázásukat: önerőből, kigazdálkodva a szükséges összegeket.”
A polgármester azt írja, hogy „az nem megy, hogy először elveszem az önkormányzat pénzét, utána pedig nagylelkűen visszaosztom úgy, mintha a sajátomból adnék. Nem. Ez a pénz az önkormányzatok pénze volt, amelyet a kormány egyik pillanatról a másikra elvett. A gépjárműadó, az idegenforgalmi adó, a parkolási díj, a védekezésre elköltött összegek, amelyek az állam helyett elvégzett feladatok miatt estek ki a város kasszájából, ezeket mind befizettük a Gazdaságvédelmi Alapba, amiből jutott például 82 milliárd a Belgrád-Budapest vasútra, de nem jutott egy fillér sem a váci konyhás munkatársak és kulturális dolgozók bérkiegészítésére.”
Matkovich Ilona szerint nem a városvezetéstől kell „megvédeni a váciakat, sem a jobb, sem a baloldaliakat, mert mi nem oldalakban, hanem a városban gondolkodunk. Szerintem, mindnyájan többre mennénk, ha országgyűlési képviselő úr nem ellenségként, hanem partnerként kezelné a város vezetését.”
Befejezésül megjegyzi: „Akkor például azzal is tisztában lehetne, hogy ezekben a válságos időkben a 74 milliós Attila-szobor helyett fontosabb lett volna a pénzt a váci rászorulókra költeni.” ♦
[frontpage_news widget=”46816″ name=”A LEGOLVASOTTABB”]