Újabb kiállítás nyílik a Lyra Könyvesház Torony Galériájában

Idén is számos tárlattal készült a Lyra Könyvesház, amiből azonban a koronavírus járvány miatt csak néhányat tudtak megszervezni. Több csoportos kiállítást terveztek a Torony Galériában, amivel kapcsolódni akartak a Váci Világi Vigalom eseményeihez is.

„A járvány sajnos sok mindent eltörölt a kulturális tervekből, így a Lyra Könyvesház Torony galériájának tavaszi eseményeit is átírta. Az egyéni kiállítások elmaradása miatt előbbre hoztuk a csoportos bemutatkozást, amelynek – a résztvevők javaslata alapján – nem a témáját, hanem a beadásra kerülő képek méretét határoztuk meg. „30 x 30” lett a címe, jelezve a kötelező méretet.” – írja Németh Árpád festőművész, a kiállítás szervezője.

Tizenhét alkotó vállalta, hogy személyenként 2-4 darab képpel vesz részt a kiállításon, amely most már egy hónappal korábban nyílik meg, mint a vigalom lett volna, június 26-án, pénteken 17 órakor kerül sor a nyitásra. A tárlat látogatható lesz egészen augusztus 6-ig a könyvesház nyitvatartási idejében.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

„Változatos, gazdag anyag gyűlt össze, amit digitális katalógus is dokumentál.”

A kiállítást Inotay Gergely alpolgármester nyitja meg.

A kiállítók: Csevenák Péter, Fekete István, Glicza Flórián, Kis Sándor Lajos DLA, Koltai-Dietrich Gábor, Kónya Enikő, Kuba Éva, Lehotka László, Mester Bori, Nádor Géza, Németh Árpád, Orvos András, Óvári János, Rákos Éva, Szalay Ákos, Tóth Zoltán, Zalubel István. ♦

[frontpage_news widget=”46816″ name=”A LEGOLVASOTTABB”]

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments