Újabb testkamerákat szerez be a vasút, mert visszatartó hatása van

A MÁV-START az országszerte munkatársaik tapasztalatai alapján, idén év végéig várhatóan – a meglévő rendszerrel kompatibilis – közel hetven új testkamera beszerzését tervezi. A kiírt pályázatra június 19-ig várja a vasúttársaság az ajánlatokat; eredményes eljárás esetén, az eszközök beszerzéséről szóló szerződés megkötése tervezetten július közepén történhet meg. A testkamerákat a váci vonalon is használják, hiszen korábban az itt közlekedő vonatokon is sok atrocitás érte a jegyvizsgálókat.

Kiemelten fontos a vasúttársaság számára a munkavállalók visszajelzése, ezért kikérte a kollégák véleményét és javaslatait a tavaly bevezetett mobil kamerás rögzítő rendszerről. Az elmondások szerint továbbra is nagyon pozitívak a tapasztalatok, amik alapján a MÁV-START, várhatóan 2020 végéig közel 70 újabb testkamerával bővíti az eszközparkot.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Az októberi hétvégéken is lehet utazni Dunakanyar Napijeggyel

A vagyonvédelmi rendszerekre alapvetően érvényes, hogy már azok látható alkalmazása is visszatartó hatású. Ez a Mobil Kamerás Rögzítő rendszerek esetében sincs másként. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mobilkamerák használata láttán az utazók együttműködőbbé váltak, megnőtt a jegyvásárlási hajlandóság. Több alkalommal is előfordult, hogy korábban gyakran kötekedő, veréssel fenyegetőző, érvénytelen jeggyel utazó utas a kamerát látva további vita nélkül elismerte a pótdíjalkalmazás jogosságát.

Jegyvizsgálót 2018-ban 123, 2019-ben 70, 2020-ban pedig mindezidáig 35 esetben ért inzultus, amiből 18 tettlegességig fajult, 17 esetben pedig tettleges becsületsértés történt.

A 2019 szeptemberi bevezetés óta folyamatosan nő azoknak a jegyvizsgálóknak a száma, akik önkéntes alapon, szívesen használják a bántalmazások, támadások megelőzése, valamint a bekövetkezett események hatásainak csökkentése érdekében a testkamerákat munkavégzés során. A legtöbben a miskolci, a debreceni és a dombóvári térségben látják el feladatukat. Azokon a vonatokon, melyeken testkamerával dolgozik jegyvizsgáló, egy atrocitás történt a szolgálatot teljesítő vasutasokkal szemben.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kútba esett egy ember, nem tudott kimászni, a tűzoltók húzták ki

Az elkövetők jellemzően azok közül kerülnek ki, akik menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel akarnak utazni. A készülékekhez tartozó, a vasúttársaság minden területi igazgatóságán megtalálható gyűjtőállomások a munkavállaló azonosítására, a rögzített adatok letöltésére, a kamerák ellenőrzésére és az akkumulátorok feltöltésére szolgálnak. A készülék az adatokat a dokkolóra történő csatlakoztatás után automatikusan átmenti, és azt követően törli azokat a készülékről.

A dokkolóra mentett felvételeket csak és kizárólag a rendőrség tekintheti meg. A dokkolón tárolt adatok pedig – a személyszállítási törvénynek megfelelően – a 16. napon automatikusan törlődnek. ♦

[frontpage_news widget=”46816″ name=”A LEGOLVASOTTABB”]

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments