204 milliót kért a város a kormánytól, mindössze 4 milliót kapott

„Júniusban a kért 204 millió forintos rendkívüli önkormányzati támogatás helyett mindössze 4 millió forint érkezett az államtól Vác számlájára. A tavaly decemberi hétmillió forinthoz képest is elképesztően alacsony összeg még arra sem elég, hogy azokat a kiadásokat fedezze, amelyek az állam helyett az önkormányzatra hárultak a veszélyhelyzet idején” – jelentette be Matkovich Ilona polgármester a városháza honlapján.

A városvezető úgy véli, kiváló lehetőség lett volna arra, hogy legalább a töredékét visszaadják annak a több mint 150 millió forintnak, amit a koronavírusra hivatkozva a kormány elvett a váciaktól. „Többek között azt a 115 milliós gépjárműadót, ami egy olyan alapba került, amelyből aztán százmilliárdos nagyságrendben költöttek luxusberuházásokra és profi sportra” – írta.

Beszámol arról is, hogy Vác előző, kormánypárti vezetése ugyanilyen működési támogatásként 2018 áprilisában 228 millió forintot kért és 180 millió forintot kapott, majd a szeptemberben kért 324 millió helyett 50 millió forintot kaptak év végén. 2019 augusztusában a kért 200 millió forintból 120 milliót utaltak a város számlájára, ennek ellenére több mint félmilliárdos tartozásállománnyal adták át a várost tavaly októberben – írja Matkovich Ilona.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

Vác októberben megválasztott vezetése a megszorítások és az örökölt adósságállomány ellenére is kézben tartja a város pénzügyeit. A korábbi szervezeti felépítés és az önkormányzati vagyonállomány átalakításával, a felesleges kiadások megszüntetésével továbbra is biztosított városunk stabil működése – fejezi be a polgármester. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments