A rabolt pénzből három zsemlére és kenőmájasra futotta

A police.hu információ szerint július 25-én egy B. József nevű férfi rokonlátogatásra érkezett Gödre, majd padokon aludt. Miután pénze elfogyott, egy hirtelen ötlettől vezérelve a Feneketlen tónál horgászó férfire támadt, annak nyakához tartja zöld nyelű bicskáját, hogy pénztárcáját és mobiltelefonját követelje.

„A sértett pénzérméket nyomott a kezébe, támadója pedig búcsúzóul tudtára adta, ha megfordul, elvágja a torkát, majd elmenekült a helyszínről. Elrejtette dzsekijét nehogy később felismerjék, majd egy közeli élelmiszerboltba ment, ahol a rabolt 180 forintból három zsemlét és egy kenőmájast vett. A szabad ég alatt töltött éjszaka után átöltözött, az elkövetéskor használt ruháját és a bicskát a Dunába dobta” – írják.

Közben a rendőrök minden lehetséges tanút igyekeztek felkutatni, adatot gyűjtöttek, kérdezősködtek. Július 27-én kaptak bejelentést, hogy néhány helyi egy bokorban olyan dzsekit talált, amilyenről a járőrök beszéltek nekik korábban. A kabátot felnyalábolva a rendőrök egy közeli borozóban is érdeklődtek, ahol a tulajdonos egyik vendége ruhadarabjaként ismerte fel. B. Józsefet nem sokkal később elfogták.

Ötvenhárom óra alatt sikerült elkapni a 34 éves, lakcímmel nem rendelkező férfit a dunakeszi rendőröknek. Ezt követően a támadó részletes beismerő vallomást tett, azt mondta, hogy az éhség vitte rá a bűncselekményre, amit később rendkívül megbánt.

„Az őrizetbe vett férfi ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság, egyben kezdeményezik letartóztatását” – írja a portál. ♦

[frontpage_news widget=”46816″ name=”A LEGOLVASOTTABB”]

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments