Évekkel ezelőtt még ledöbbentünk péntek délután, amikor hazafelé a kettes úton, a Földváry tér előtt a Ligetig beállt a kocsisor. Ma ugyanez már Sződligetnél vár ránk. Már nem is gondolunk arra, hogy ez milyen szennyező lehet a város lakosainak. Nem is tudhatjuk, mert a városban már csak egy levegőmérő rendszer működik, az is el van rejtve a forgalom elől a sövényfal mögé, ahol csak a lakótelep ketreceinek kipárolgását mérheti, hogy utólag jelezhessék, hogy Vácott a helyzet változatlan.
Abba nem is gondolunk bele, hogy a kocsisor nem megy ki a világból. Hazaérünk és lerakjuk, ahová tudjuk. Annak idején azt írták, 2000 és 2010 között ötszörösére nőtt a gépjárművek száma. A folyamat nem állt le, és most 2020-at írunk. Régebben sok pénzt kellett összegyűjteni és várhattunk rá, mire egy Trabit a magunkénak mondhattunk. Ma bárki potom pénzért vehet egy használt autót, ami ereszti az olajat egy kicsit, meg füstöl is rendesen, de jó lesz a telekre menni. Meg se kérdezi az eladó, hogy ezt hol fogja tárolni. Nem tudhatja, hogy van egy másik kocsi is, ami az udvarban áll, ez meg majd el lesz az utcán. Japánban, már igazolni kell, hogy a megvásárolt gépkocsit hol fogja tárolni a tulajdonos, és csak akkor veheti meg, ha ezt rendezettnek látják. Persze nálunk hetek alatt kitalálnák, a törvényt hogyan lehet kicselezni és megoldani „okosban”, de a japánok jogkövető emberek, minket meg egyelőre nem fenyeget ez a szabályozás.
Az autók sokasodása miatt, egyre fogy a parkolásra használt terület, melyet a legnagyobb gonddal próbálnak kicsalni a zöldövezetből. Ha véletlenül kitörik a füves terület mellől egy beton kúp, ha egyszer valaki átgázol a virágokon, vagy ha feláll a járdára és nem szólnak érte, akkor abból hamar kialakul a szokásjog, „nehogy má’ eddig állhattam, itt és ezután miért nem?”. Ettől a természetvédelmi területek sem menekülnek. A Ligetben a tó mellett eddig külön engedéllyel csak a mozgássérültek parkolhattak (Furcsa, hogy a horgászat a mozgássérültek sportja lett az ott parkoló kocsik mennyiségéről ítélve), de ma már egészséges emberek is bemehetnek terepjáróikkal, miközben a neten az érintetlen környezetről írnak, ahol párosodnak a mocsári teknősök. A legrosszabbul azok járnak, akik becsületesen beállnak (járműveiket kockáztatva) a parkolóba és kifizetik a parkolási díjat, ami elgondolkodtató a volt CEMÜ székház mellett, ahol a parkoló a legramatyabb agyagbánya kitermelési traktor útjával vetekszik. Lehet persze, hogy az itt befolyó összegekből fogják megoldani a parkolást, mert ezek a parkolók még se szemét söprést, sem hólapátolást nem láttak. Felmerül a kérdés, hogy akkor milyen szolgáltatásért fizetünk?
Amikor kitört a karantén időszak, és otthon maradtak az autók a házak előtt, akkor döbbenhettünk rá, hogy megtelt a város gépkocsival, és lassan nincs hely közlekedni, és lassan már a csókosoknak sem, és a rafkósoknak sem lesz egy gépkocsinyi hely, amit kisajátíthatnak parkoló gyanánt.
Amikor a városban szerencsétlenül és gazdaságilag átgondolatlanul elkezdték a mélygarázst építeni a politika csataterévé vált az ügy, és nem azt látták benne, hogy ez is egy módja a parkolási lehetőségek növelésének. A vasút felújítással az ölünkbe pottyant némi kulturált P+R parkoló, de ma már kora reggel betelnek azok is, és keresheti a vonatra szálló a helyet a verdájának.
Akármelyik politikai szekértábor fog hozzá, valakiknek sürgősen meg kell oldani a szekerek eltárolását, mert a táborban már nincs mozgási lehetőség. Előbb utóbb ki kell alakítani olyan városi parkoló területeket, amibe szép lassan ki kell szoktatni polgártársainkat a ház előtti zöldsávról, az út széléről, a járdáról, vagy a két fa közül. Ez fájdalmas lesz, de az egyetlen megoldás, hogy a városi közlekedés ne ragadjon be a parkoló autók halmazába.
Reméljük, valakik már ezen gondolkoznak, és minél hamarabb sikerrel járnak. ♦
[frontpage_news widget=”46816″ name=”A LEGOLVASOTTABB”]