Az aranykezű Papp Simon, aki mindenhol olajat talált címmel közöl érdekes életrajzot Szelke László történész egy olyan emberről, aki magasról indult, szinte egész életében sikeres volt, de végül megjárta a váci börtönt is. A geológus életútja a zalai kőolajmezőktől a Gresham-palotán át a váci börtönig és a részleges rehabilitációig jellegzetesen közép-európai történet.
A Standard Oil Company of New Jersey többségi tulajdonában lévő MAORT-ot (Magyar–Amerikai Olajipari Rt.) 1938. július 15-én alapították, majd július 28-án jegyezték be a cégjegyzékbe, s hamarosan a magyar állammal kötött szerződése értelmében már a dunántúli olajkutatás és -termelés monopóliumát birtokolta. A MAORT főmérnökének a korábbi évtizedekben a világ összes földrészét beutazó, és mindenhol jövedelmező olajmezőket feltáró, aranykezű Papp Simont sikerült megnyerniük – olvasható a divany.hu-n megjelent írásban.
Papp Simon a Dunántúlon is hatalmas olajmezőket talált, a kitermelést néhány esztendő alatt jelentősen növelték. A zalai olajmezők és Budapest között 1941-ben, legmodernebb technológiával kiépített hálózat volt a korabeli Európa leghosszabb kőolajvezetéke. A nyilas hatalom időszakában a szabotázs vádja merült fel, Papp Simon pedig a Gresham-palota ablakából kinézve szemtanúként szembesülhetett a nyilas korszak rettenetes valóságával. Az 1944. október 16-i Ferenc József téren történt tömeggyilkosságra később úgy emlékezett, hogy „az egész társaságot gépfegyverekkel lekaszabolták, majd behúzták a Dunába”.
Az igazán nehéz időszak csak 1945-ben vette kezdetét a vállalatnál. Az erőszakos állami beavatkozások a belső ügyekbe és a teljesíthetetlen elvárások az állami irányító szervek és a vezetés közti viták sorozatát szülték. A nemzetközileg ismert és elismert geológus, Papp Simon vezérigazgató 1948. augusztus 12-i letartóztatását tekinthetjük e koncepciós per nyitányának. A Gresham-palota Zrínyi utcai épületrészében berendezett otthonából felesége jelenlétében hurcolta el az ÁVH. Bár azt ekkor még egyikük sem sejtette, soha többé nem találkozhattak a börtön falain kívül.
Papp Simon megjárta az Andrássy út 60. hírhedt pincéit, ahol öngyilkosságot is megkísérelt. Halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, sokáig a váci fegyház kényszerű lakója volt, sőt időközben még az épülő recski táborba is átszállították egy rövid időre. Ez utóbbi esetben azonban szaktudására oly nagy szüksége volt a tábor vezetőinek, hogy egészen kivételes bánásmódban részesítették, de még Vácott is kiváltságokat élvezhetett rendkívüli képzettsége és tapasztalata következtében. Az akkortájt Recsken raboskodó Faludy György így emlékszik Papp Simonra a Pokolbéli víg napjaim című életrajzi könyvében:
„A váci fegyházból ideiglenesen elhozták Recskre. Gyönyörű Pobjedán érkezett, bilincsbe verve és jókedvűen. Elmondta, hogy cellájában tulajdon írógépét használja, könyvtára valamennyi tudományos könyvét rendelkezésére bocsájtják, sőt még a külföldi leveleket is megkapja, melyekben geológiai szakvéleményét kérik. E szakvéleményekkel havi 6-800 dollárt keres; az összeg egy százalékáért cigarettát és édességet vásárolhat, a 99 százalékot levonják tulajdon írógépe és könyvei használata, ellátás, őrzés és világítás címen.”
Az ártatlanul meghurcolt Papp Simon végül 1955. június 4-én szabadult, visszatérhetett az olajszakmába, sőt 1960 folyamán még részleges rehabilitációjára is sor került. 1970-ben bekövetkezett halálával egy olyan fordulatokkal, sikerekkel és szenvedéssel teli életút zárult le, mely méltán foglalkoztatta Mocsár Gábort, akinek Égő arany című, a Magyarország felfedezése-sorozatban 1970-ben megjelent szociográfiája rajzolja meg a magyar olajipar hőskorszakát. Galgóczi Erzsébet pedig 1984-ben megjelent Vidravas című könyvében igényes formában írta meg ezt az ízig-vérig huszadik századi és közép-európai történetet. ♦