Bármilyen élelmiszer, amit a szekrénybe tesznek, egy órán belül gazdára lel

Az idén húsz éves egyesület 62 nap alatt 61 tízezer forint értékű élelmiszercsomagot tudott készíteni az adományokból. Ennek tiszteletére július 27-én, hétfőn este a vendégház udvarában ünnepséget rendeznek, ahova a jótékony cél megvalósulását elősegítő személyeket várja az egyesület elnöke, Fónagy István, hogy köszönetet mondjon.

A koronavírus-járvány legszigorúbb időszakában az elnök 62 napig volt Budapesten önkéntes a Pizza King nevű élelmiszerláncnál, ahol megengedték neki, hogy a munka után megmaradt élelmiszereket: naponta 30-40 pizzát és egyéb ételeket – például gyrost – hozhasson Vácra, amit aztán átadott a kórháznak, az önkormányzatnak és a rászoruló nagycsaládoknak.

„Nagyon boldog vagyok, hogy segíthettem. Mindig is az volt az alapelvem, hogy jót tenni jó, és ez nem pénzkérdés. A családok itt álltak sorban mindennap. Olyan családok is megjelentek, akikre egyáltalán nem számítottam volna, de a vírus hirtelen rendkívüli mértékben megnehezítette a helyzetüket” – mesélte.

A vírus tetőzésekor nagymértékben megnőtt a forgalom a város két Enni adok, enni kapok szekrényében is. Ezek közül az egyik a deákvári plébánia tövében, a másik a Fónagy & Walter Vendég- és Borház utcafrontra néző falába van beépítve már másfél éve.

„A koronavírus egyaránt okozott lelki és gazdasági negatívumot, most márciustól még több élelmiszert kellett a szekrénybe tenni. Ezeket a szekrényeket napi rendszerességgel tisztítjuk, és folyamatos jelleggel töltjük. Bárki, előzetes egyeztetés nélkül tehet bele élelmiszert. Sok család szokott vasárnaponként főtt ételt belehelyezni, ezeket mindig felcímkézik, hogy pontosan mi található a dobozban, és az mikor készült. Emellett van olyan, aki naponta hoz két zsemlét, egy paradicsomot, egy májkrémet és ezeket a munkaideje leteltével helyezi a dobozba. A mostani helyzet súlyosságát jelzi, hogy bármi, ami a szekrénybe bekerül, az még egy órát sem marad ott” – mondta el.

Mindezekből látszik, hogy Fónagy István rendkívüli mértékben szívén viseli a váci lakosok sorsát, és ő az, akire mindig számíthatnak a rászoruló emberek. ♦