Elfogadta az MLSZ a váciak nevezését az NB III-ra, támadóval erősítene a csapat

Mint ismeretes, a koronavírus-járvány miatt májusban befejezettnek nyilvánított NB II-es bajnokságban a Vác FC a 19. helyen végzett, így a Magyar Labdarúgó Szövetség döntésének értelmében csak az NB III-ba nevezhet. A klub már leadta a múlt heti határidőig a nevezést, amelyet az MLSZ el is fogadott, így semmi akadálya nincs a harmadosztályban való szereplésünknek.

Az már biztosnak tűnik, hogy 3×20 csapattal indulhatnak majd el az NB III küzdelmei, de arról még nincs döntés, hogy melyik csoportba kerülünk majd – a földrajzi helyzetünk miatt a Közép- és a Keleti csoport jöhet szóba. Úgy tudjuk, hogy a többi csapat nevezésének értékelése, illetve a hiánypótlások után július közepén válik véglegessé a mezőny, ekkor tudjuk meg, melyik csoportban, kik lesznek az ellenfeleink, és az is akkor válik nyilvánvalóvá, hogy ki ellen kezdjük a bajnokságot – áll az ismét aktivált vacfc.com weboldalon.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Evezős országos bajnokság: négy váci arany, ebből három olimpia számban

A klub vezetősége Belák Gyula ügyvezető igazgatóval az élen természetesen már gőzerővel dolgozik azon, hogy a következő szezonban megfeleljenek az elvárásoknak. A szakmai stábban egy változás van, méghozzá pozitív értelemben, hiszen az edzői csapat bővült: a korábban Vácott is futballozó, váci nevelésű Franyó Róbert lett az erőnléti edző. Az előző bajnokságban Burzi Attila vezetőedzőként, Rusvay Gergely pályaedzőként, míg Hámori István kapusedzőként szolgálta a klubot, ebben a továbbiakban sem lesz változás.

A keretben viszont annál több van – először a távozókról: kölcsönadása lejártával Tóth Dominik a Soroksárhoz, míg Lefler Benjamin a Fradihoz tért vissza. Az Újpest FC-től tavaly nyáron kölcsönkapott Szűcs Kristóf sorsa még kérdéses, ő egyelőre keretünkkel edz. A viszonylag sokszor lehetőséget kapó Hajnal Balázs és Katona Mátyás „csak” az úgynevezett kooperációs kölcsön keretében volt nálunk az előző idényben, ők az Újpesttel edzenek jelenleg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Evezős országos bajnokság: négy váci arany, ebből három olimpia számban

A Vác VLSE játékosaként a Vác FC-ben többször is szerepet kapó Márkus Martin szintén távozott, ő az NB III-as Füzesgyarmat játékosa lett. A második számú kapus, Bajkán Balázs visszatérhet a harmadosztályban indulni kívánó FC Hatvanhoz. Juhász György, Szalánszki Gergő és Bartos Julián távozhatnak, de ha nem találnak új csapatot maguknak, nem kizárt, hogy mégis Vácott maradnak.

És akkor nézzük, hogy kikre számíthatunk biztosan a következő bajnokságban! Az előző idényben Vácott futballozók közül Halasi Péterrel, Kasza Balázzsal, Sárosi Somával, Bonivárt Erikkel, Géringer Lászlóval, Zámbó Dániellel, Magos Mátyással és Szenes Bencével megállapodott a klub vezetősége, így ők maradnak nálunk, ahogyan Koval Viktor és Torda Patrik is, nekik élő szerződésük van. Dulló Martinnal is megvan a megegyezés, de a játékos még kivár, mert magasabb osztályban folytatná pályafutását.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Evezős országos bajnokság: négy váci arany, ebből három olimpia számban

A Vác VLSE kapusára, Hámori Tamásra számítunk a továbbiakban is, míg az egyesület U19-es csapatából Lukács Kelemen és a korábban már bemutatkozó Kakuk Erik is a csapattal edz – előbbi védekező középpályás és belső védő.

Vannak már a keretben új játékosok is: a Vácott (is) nevelkedő, 29 éves középső védő, Ódé Norbert Budaörsről igazol klubunkhoz, a szintén Vácott nevelkedő, 26 esztendős balhátvéd,  Sorecz Szabolcs a III. Kerülettől szerződik haza, míg a szintúgy Vácott pallérozódó 22 éves középpályás, Niedermüller Ákos a THSE-Szabadkikötő együttesében futballozott legutóbb. A negyedik új érkező a – szintén Vác VLSE-es múltú – 20 éves Tóth Bálint, aki tavasszal Balassagyarmaton játszott és a bal oldali védő posztján bevethető.

A vezetőség még mindenképpen szeretne támadót is igazolni – derül ki a csapat közleményéből. ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments