Fórumot tartottak az iskolaőröknek Vácon, augusztusban indul a képzés

Első körben két váci általános iskolában és három szakiskolában is lesz iskolaőr. Az Országgyűlés július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, így szeptemberben az erre kijelölt köznevelési és szakképzési intézményekben elkezdheti működését az iskolaőri hálózat. Az ES tévé beszámolója szerint múlt héten tartottak fórumot az érdeklődőknek, a képzés pedig augusztus 3-tól indul majd.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Vácon is több közoktatási intézmény döntött úgy, hogy szeretne iskolaőrt alkalmazni. Városunkban két általános iskolában, a Földváry Károlyban és az Árpádban, és három szakiskolában az I. Géza királyban, a Király Endrében és a Selyében dolgoznak majd őrök szeptembertől. Összesen hatan lesznek majd alkalmazásban, közülük egy fő helyettesként.

Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre, feladata azon intézmények belső rendjének fenntartása lesz, amelyekben erre leginkább szükség van. Az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján az ősszel 491 állami fenntartású intézmény feladatellátási helyén indul el az iskolaőrség működése, ezek közül 288 köznevelési és 203 szakképzési intézmény – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Csomagtartó-nyitogató nőket láttak a parkolóban, jó lesz vigyázni!

A fórumon Kiss Sándor alezredes, a Váci Rendőrkapitányság kiemelt főelőadója tartott tájékoztatót. Arról beszélt, hogy a jelentkezésnek a feltétele büntetlen előélet, magyar állampolgárság, ezen kívül orvosi, pszichológiai és fizikai felvételi követelményeknek kell megfelelni a jelentkezőknek.

„Akik ezeket a jelentkezési feltételeket teljesítik, utána augusztus 3-tól itt a Váci Rendőrkapitányságon egy egyhónapos képzésben részesülnek, amely rendészeti modulból, pszichológiai-pedagógiai ismeretekből és némi intézkedés-taktikai képzésből áll – hangzott el.”

A képzés idejére már fizetés jár, a tanultakból pedig záróvizsgázni kell. A kiválasztottak az első három hónapban próbaidőn lesznek. Akinek már van valamely területen előképzettsége, például rendészeti, vagyonőri vagy pedagógia végzettség, az mentesül az adott képzés alól. Az iskolaőrök szeptembertől állnak munkába, feladatuk a rend fenntartása az intézményekben – adta hírül a városi televízió.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Papi áthelyezések: elköszönt Tibor atya, megáldotta a Szent Anna oltárt

Kiss Sándor arra is kitért, hogy kényszerítő eszközeik lesznek az iskolaőröknek, tehát a rendőrrel ellentétben lőfegyver nem lesz náluk.

„Kényszerítő eszközök, olyan mint gumibot, bilincs, gázspray. Az iskolaőröknek a feladata az iskolán belüli rend fenntartása. De hangsúlyozni szeretném, hogy itt véleményem szerint elsősorban a preventív jellege a mérvadó, tehát úgy gondolom, hogy az iskolaőrnek már a jelenléte is egy biztonságérzetet fog adni, mind a tanulóknak, pedagógusoknak, illetve a szülőknek! De természetesen, ha kell, a megfelelő intézkedéseket meg fogják tenni.”

Kiss Sándor kérdésre válaszolva elmondta még, hogy februárban fordult elő, hogy egy váci iskolából kábítószerfogyasztás miatt értesítette a rendőrséget az egyik portás, de a város intézményei országos viszonylatban békésnek számítanak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Szaklap közölt cikket neves váci galambászokról

Az iskolaőrök a tanítási szünetekben és egy esetleges digitális távoktatás időszakában is alkalmazásban lesznek és dolgozni fognak, a tervek szerint a kapitányságok adnak majd nekik alternatív feladatokat.  A Pest megyei iskolaőrök fizetése havi bruttó 230 ezer forint lesz, amelyhez évi bruttó 200 ezer forintos cafetéria jár. ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments