Hagyományos kézműves technikával is dolgozik a fotóklub vezetője

A Lyra Könyvesház Torony Galériájában múlthét pénteken debütáló 30 x 30 című kiállítás egyik reprezentáns résztvevője Cservenák Péter, aki 2013. január 31-én alapította meg a Forte Fotóklub Vác nevű egyesületet. A klub immáron több mint hét éve gazdagítja a váci kulturális életet. A vírus miatt átmenetileg szünetelt a tevékenységük, de most nagy lendülettel indítják a nyarat.

A művész egyébként ezúttal egy 1800-as években feltalált módszerhez nyúlt vissza, és a kiállításon két képpel képviseltette magát.

„Ami a két képet érdekessé teszi számomra, hogy ez egy hagyományos kézműves technika, ahol a teljes folyamatot – már a vegyszer összeállításától kezdve – én csinálom, és cianotípia a neve. Az eljárás az, hogy két vas tartalmú vegyületet össze kell keverni, ami egy fényérzékeny anyagot eredményez, és a nap vagy a mesterséges UV-sugárzás alakítja át a vegyületet vízoldhatatlan kék csapadékká. Ez általában akvarell papírra kerül. Negatívot szükséges készíteni, amiből később közvetlen másolatot lehet előállítani. Az eljárás elején pontosan akkora negatívot kell létrehozni, amekkora végül a produktum lesz” – magyarázta el a mester.

Cservenák Péter a mostani kiállításon bemutatott két képére is részletesen kitért: „Az első képnél a gondolatom az volt, hogy ábrázoljam a földi világból az égi világba átvezető utat. Ez a kép a szellemvilágról és a transzcendentalizmusról szól, így az Átjáró címet adtam. A képen mintha egy kis ajtó vagy kapu lenne, aminek érdekes a formája, és ez csak még inkább megerősített az előbbi elképzeléseimben. A második képen egy fényvisszaverőkkel bíró neonlámpa látható, és ezért lett Fények a címe. Első ránézésre nem is gondolná az ember, hogy ez egy világítótest, pedig az. Mivel a kiállításon négyzet formátumú művek kerültek bemutatásra, ezért eredeti állapotához képest elforgattam a képet, ez látható a mű szélein.”

A kiállítás vegyes: képzőművészek és fotósok művei egyaránt megtekinthetők. A Forte Fotóklub Vác tagjai közül még hárman állítottak ki: Fekete István, Lehotka László és Szalay Ákos. A kiállítás augusztusban kerül leszedésre.

A művész továbbá elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt két kiállítása maradt el a klubnak: egy áprilisban Gödön a madarak és fák napja alkalmából, valamint egy májusban a Lyra Könyvesházban. Utóbbival kapcsolatban nagyon titokzatos volt, csupán annyit árult el, hogy azt még meg szeretnék valósítani a későbbiekben.

S arról is beszélt, hogy a fotóklub tervez még egy kiállítást a Margaréta Kávéházban július folyamán. (képünkön: Cservenák Péter: Fények – részlet)