Idén már másodszor fertőtlenítik a szemetes konténereket

Ellentétben a korábbi évek sok panaszt okozó gyakorlatával, ezen a héten idén már második alkalommal történik meg a közösségi szemetes konténerek fertőtlenítő mosása városunkban – számol be a város honlapja.

Tavasszal már egyszer elvégezték az egy köbméteres edények mosását és fertőtlenítését a szakemberek az erre kialakított eszközökkel, járművel. A munka tervezetthez képest korábbi elvégzését akkor a vírushelyzet indokolta. A nyári melegben a szerves hulladékok gyorsabb bomlása miatt most, nyár közepén ismét szükségessé vált a tisztítás.

Kiss Zsolt a munkafolyamatról elmondta, hogy a Váci Hulladékgazdálkodási Kft. már a múlt hétvégén előkészítette a hétfőn megkezdett és a város területén több napot igénybe vevő munkát, amely egy többfázisú mosási és fertőtlenítési szakaszból áll minden egyes konténer esetében. Az alpolgármester elmondta azt is, hogy mivel a konténermosás ideje alatt egy gépjármű kiesik a város területén szokásos konténerürítési ütemezésből, előfordulhat, hogy pár napos eltérés lesz ezen a héten a megszokott ürítési rendben.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újra váci sportolókért drukkolhatunk Vácott a Kéttusa Béres Kupán

Emlékezetes, hogy a vírus miatt folyamatosan fertőtleníttette az önkormányzat a buszmegállókat és a szelektívgyűjtő szigeteket is, továbbá egy igen nagy részvétellel lebonyolított elektronikus hulladék begyűjtést is megszerveztek. Ez utóbbi új formában, a korábbi gyakorlattal szemben közpénztakarékos módon történt meg.

A tervek szerint ebben az esztendőben még egyszer fertőtlenítik a konténereket és ha lesz rá mód megismétlik az elektronikus hulladékgyűjtést is. Jelenleg pedig a Zöld Híd Kft. a megadott időben ezt igénylő lakosoktól a velük egyeztetett időpontban elszállítja az ingatlan elé kitett lomot is. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments