Indulnak a nyári programok, ősztől nyit a színház

Sajtótájékoztató keretében invitálták meg a Vácon és környéken élőket a Váci Nyári programjaira, valamint az őszi színházi évadra.

“Nagy örömömre szolgál, hogy habár a tavaszi kulturális kínálatot elvitte a járvány, most viszont a helyzet változásával rendezhetünk már programokat, természetesen az óvintézkedések betartása mellett. Vác városa erre a nyárra négyféle rendezvénnyel készül” – mondta Matkovich Ilona polgármester, aki bízik abban, hogy az augusztus 20-iki programot már megtarthatják korlátozások nélkül, és utána a kulturális élet is újra indulhat régi keretei között.

A hétvégén a városba újonnan költözőket várják rendezvénnyel, míg a vigalom hétvégéjén színházi előadásokkal, koncertekkel, táncos fellépésekkel és kézműves foglalkozásokkal készülnek a város kulturális intézményei.

Bejelentésre került, hogy mind a Váci Dunakanyar Színház, mind pedig Madách Imre Művelődési Központ is társult az Orlai Produkcióval, így hamarosan Vác színpadain láthatjuk többek között Tompos Kátyát, Adorján Bálintot, Fullajtár Andreát, ők nyáron lesznek láthatóak, a színházi évadban pedig Hernádi Judit, Molnár Piroska, Kern András, Udvaros Dorottya, Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás, Mészáros Máté, Pogány Judit lép majd fel.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Szaklap közölt cikket neves váci galambászokról

Megtiszteltetésnek érzi a felkérést Orlai Tibor producer, aki szeretné maximálisan kiszolgálni a helyi közönséget és az agglomerációt. Mint megtudtuk az együttműködés nem csak az idei nyárra, hanem az egész színházi évadra szól.

Az Elefántos Házban újonnan nyílt kiállítóterem első rendezvénye július 16-án este 18 órakor lesz. Ekkor nyílik meg Adorján Attila helyi festőművész kiállítása, melyet Varga Mátyás szobrászművésszel közösen szerveznek. Adorján Attila neve nem csak Vác szerte ismert, hanem a nagyvilágban is. Mint mondta több év után ez lesz az első magyarországi kiállítása.

A Váci Nyár programjait ismertette Laczi Sarolta, a Váci Madách Imre Művelődési Központ igazgatója. Kiemelte: igyekeztek hasonlóan a vigalomhoz országos és helyi művészeket is hozni a nagyközönségnek. Július 17-19-ig a városháza udvarán és a Pannónia Házban kapnak majd helyet a rendezvények, koncertek, előadások.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Dallal, drámával, vígjátékkal és bábjátékkal készül a Váci Dunakanyar Színház

A Váci Dunakanyar színház nemrég kinevezett igazgatója, Varga Katalin azt hangsúlyozta, hogy rengeteg kincs van a városban, mind épített, mind művészi és emberi is. Ezt szeretnék megmutatni majd a nagyközönségnek ősztől.

“Mi azt tűztük ki célul, hogy a város léptékéhez, egy általunk megalkotott, csodásan felújított épületben mi nem kizárólag a magunk színházát szeretnénk megvalósítani, hanem azt akarjuk, hogy a város életébe szervesen bekapcsolódó intézmény legyünk. Abban hiszünk, hogy ez egy kisváros, egy kulturális élettel, és akkor vagyunk sikeresek, ha mindannyian beletesszük a sajátunkat és szívvel, lélekkel, egymás iránti tisztelettel, valamint a művészet és a nézők iránti alázattal végezzük munkánkat – mondta az igazgató.

A színház újonnan kinevezett művészeti vezetője, Molnár Bence is jelen volt a sajtótájékoztatón.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
A váci halászok dömösi jéggel töltötték meg a városfejlesztő jégvermeit

“Nagy megtiszteltetés ez a feladat, és jó érzéssel tölt el, hogy csapatban dolgozunk még az arculat kialakításával kapcsolatban is. Nagyon hálás vagyok, hogy Orlai Tibor is betársult, hiszen szakmai színvonal gerincét ő fogja biztosítani” – mondta.

A tervek szerint a színház szeptember 25-én nyitja újra meg kapuit a közönség előtt Hernádi Judit darabjával. ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments