Amire talán már egy váci érzelmű szurkoló sem gondolt, bekövetkezett: a szinte egész profi pályafutását Vácott töltő Rusvay Gergely újra váci szerelést húzhat tétmérkőzésen! Az augusztus 15-én 42. életévét betöltő váci ikon ugyanis a Nógrád megyei I. osztályban szereplő Berkenye SE-t elhagyva ismét a Vác FC labdarúgója lett – mégpedig úgy, hogy pályaedzőként a továbbiakban is segíti Burzi Attila vezetőedző munkáját.
„Egészen a vírusidőszakig kell visszamenni váci igazolásom előzményeivel kapcsolatban, hiszen márciusban gyakorlatilag mindennek vége lett” – mondta Rusvay Gergely. „A leállás miatt annyira nem volt teendőm, hogy már negyedszer nyírtam le a füvet otthon, ezzel párhuzamosan pedig elkezdtem futni napi 10-15 kilométert, így visszanyertem a versenysúlyomat. A felkészülés elején aztán kevesen voltunk, ezért elkezdtem beállni az edzésekbe, sőt, csereként játszottam az első, Gyöngyös elleni felkészülési mérkőzésen is, ahol jól ment a játék.
A csapattársak pedig megkérdezték, hogy nem csináltatom-e meg ismét a váci igazolásomat? Beszéltem Burzi Attila vezetőedzővel, Belák Gyula ügyvezetővel, Berkenyén pedig German József szakosztály-igazgatóval. Végül az a közös döntés született, hogy játékosként is visszatérek a Vác FC-hez – Berkenyéről fájó szívvel engedtek el, de egyszer még majd visszamegyek hozzájuk is.
Úgy gondolom, hogy először fél évre tervezhetek – meglátjuk, hogy mennyire tudom felvenni ismét az NB-s ritmust, ha pedig sikeres lesz az őszi szezon, akkor még egy fél évet maradok, így összesen egy esztendőben gondolkodom.
Bár korábban azt mondtam, hogy végleg szögre akasztom a váci mezt, ez most egy olyan lehetőség az élettől, amit ha kihagynék, akkor valószínűleg megbánnám! 42 évesen igazán új kihívásnak élem meg mindezt. Nyilván jelenleg nem vagyok olyan edzettségi állapotban, mint a többiek, de első körben remélhetőleg csereként segíteni tudom majd a csapatot, hiszen rengeteg meccs vár ránk a bajnokságban. A pályaedzői tisztséget természetesen viszem tovább, de örömteli, hogy Franyó Róbert erőnléti edző be tud majd segíteni akkor, amikor a pályán vagyok.”
Rusvay Gergely 2017. június 4-én húzott utoljára váci mezt tétmérkőzésen, utolsó meccsén a Vác FC – még az NB II-ben – 2–1-re kikapott a Mosonmagyaróvár otthonában. Klubunk legendája azóta játékosként megjárta a Dunaharaszti és a Berkenye együttesét is, most tehát három év elteltével játszhat újra a Vácban. ♦