Kijavítottak egy veszélyes úthibát a Csányi körúton

Vác egyik legforgalmasabb csomópontján áthaladó autósoknak jól kezdődött a hét: a 2-es főutat kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai hétfőn kijavították a Csányi körút Honvéd utcai kereszteződésénél lévő úthibát – számol be a munkáról a város Facebook oldala.

Mint ismert, Vác tervezett költségvetésében a teljes gépjárműadóból befolyt összeget útjavításra szánta idén a város vezetése. A kormány viszont tavasszal elvonta a mintegy 110 millió forintra tervezett éves bevétel teljes összegét. Emiatt egy új koncepció mentén próbál az önkormányzat megoldást találni, melynek eredményeként a Duna-parti kerékpárút több, hibás szakaszát sikerült felújítani – írják.

A város különböző területein lévő, de nem önkormányzati kezelésű utak rendbetétele érdekében folyamatos tárgyalások folynak. A 2-es főút Honvéd utcai kereszteződésében már régóta bosszúságot okozott az a veszélyes úthiba, melyet Kiss Zsolt tájékoztatása szerint most olyan gépekkel és technológiával javított a Magyar Közút, amely hosszútávú megoldást jelenthet.

„A városvezetés kiemelt célja, hogy mihamarabb orvosolja azokat a helyi gondokat, amelyek már régóta megoldásra várnak. Ezek közül is az egyik legfontosabb feladat az utak rendbetétele. Ezt célozzák az üzemeltetőkkel zajló tárgyalások is. Korábban a máriaudvari megállónál található útburkolatot újította fel a MÁV. Várhatóan ezen a héten pedig a Magyar Közút a Csányi körút három részén – a Honvéd utcai kereszteződésen túl a Posta parknál, illetve a Széchenyi utcai lámpás csomópontnál – található úthibákat szüntette és szünteti meg” – mondta az alpolgármester. ♦

[frontpage_news widget=”48959″ name=”A LEGFRISSEBB”]

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments