Már aranyérrel is érdemes orvoshoz fordulni

A férfiak kevésbé szeretnek orvoshoz járni, ez tény. Hogy azért, mert félnek, vagy más okból nem tudom. Pedig sok betegséget meg lehet gyógyítani, ha időben felismerik. Pont erre kívánja a Vácon élő János is felhívni a figyelmet, aki nemrég esett át vastagbél daganaton 65 évesen.

„Két-három éve már aranyérrel küzdöttem, amikor kaptam egy levelet, hogy a háziorvosomnál átvehetek egy ingyenes tesztet, amely azt vizsgálja, hogy van-e a székletben vér. A mintát be kellett küldeni Budapestre. Pozitív eredményt kaptam vissza, vagyis, hogy véres volt a széklet. Arra gyanakodtunk, hogy az aranyér miatt van” – emlékszik vissza.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
260 gumiabronccsal támogatja a Michelin Hungária az Országos Mentőszolgálatot

A teszt eredménye után felkereste a gasztroenterológiát, ahol először gyomor, majd végbéltükrözést csináltak. Mindkettő túlélhető, ma már nem fájdalmasak ezek a beavatkozások, csak kellemetlenek. A közelmúltban elhunyt Csécs Ilona doktornő volt az, aki további kivizsgálásokra küldte őt Budapestre.

„Utóbbi vizsgálatnál kiderült, hogy egy rosszindulatú daganatom van a végbéltől hét centire. Az Uzsoki Utcai Kórházban 28 sugárkezelést és 8 kemoterápiai kezelést kaptam, majd végül az Országos Onkológiai Intézetben Sztipits Tamás doktorhoz kerültem, aki elvállalta, hogy megműt. Nyolcvan százalék esélyt adott a felépülésre.”

December 16-án került sor a műtétre, de a karácsonyt már szerettei körében töltötte János. Márciusban újabb műtétre került sor, a vastagbelét visszahelyezték, a szövettan negatív lett. Azóta egyre jobban van.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Marton Zsolt: "Az egyháznak nem feladata vallási szolgáltatásokat nyújtani"

„Azért meséltem el a történetemet, hogy felhívjam mások figyelmét arra, hogy ha valami rendellenességet éreznek minél előbb forduljanak orvoshoz. Minél előbb, annál biztosabb, hogy tudnak segíteni.”

János úgy látja, hogy ha nem dönt az önteszt mellett, három hónap alatt legyűrhette volna őt a betegség. Ő még szeretné élvezni az életet, szerettei körében, lánya, felesége, unokái és galambjai társaságában. ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments