Sűrű volt a hét a városházán: rendkívüli testületi, bizottsági ülések

A veszélyhelyzet miatti több hónapos szünet után júliusban már ismét a korábban megszokott formában ülésezik a képviselőtestület. Az előkészítő szakbizottsági tanácskozások e hét első három napján zajlottak le, valamint hétfőn sor került egy rendkívüli testületi ülésre is. Ezekről számolt be a városháza honlapja.

Hétfőn több, mint egy tucat tárgykörben hozta meg döntéseit a gazdasági és városfejlesztési bizottság. Ezek egy részében javaslatot fogalmazott meg a képviselőtestület számára, míg jelentős számú ingatlanügyben átruházott hatáskörben önálló döntéseket hozott. Tudomásul vették a bizottsági tagok a közterület-felügyelet helyszíni bírságolással kapcsolatos, illetve a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft. első félévi munkájára vonatkozó tájékoztatóját.

Parkolóépítés, súlykorlátozás

A közlekedési munkacsoport mellett újabb szakcsoport alakul meg: a környezetvédelmi munkacsoport tagjai szintén díjazás nélkül segítik majd az önkormányzat döntéshozatalát. A bizottság közterületi parkolók építésével értett egyet: kettő a Luxemburg utcában, három pedig a Szent Miklós téren fog épülni. Döntésük értelmében Kisvácon, a Foktövi utcában 3,5 tonnás korlátozó tábla kerül majd kihelyezésre.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Százmilliókat pazarolhatott el a kormánypárti váci vezetés

Az ingatlanügyekben pályázatot írtak ki az Eszterházy utcai, városháza alatt található volt étterem helyiségének bérletére.

Pályázunk útfelújításra

Ugyancsak hétfőn egy munkaterven kívüli testületi ülésre is sor került. A két napirendi téma sürgősségét határidők szabták meg. Elsőként a másnapi Centroszet Kft. taggyűlésével kapcsolatban fogadott el állásfoglalást a testület – Inotay Gergely alpolgármestert delegálva a társaság taggyűlésére –, majd úgy döntött, hogy a város indul egy, a belterületi utak felújítását célzó pályázaton. A megjelölt célok: a Budapesti főút, a Jávorszky sétány és a Zöldfa utca egy-egy szakaszának rendbetétele.

A pénzügyi-ügyrendi bizottság kedden megtartott tanácskozásán elfogadták a Váci Városfejlesztő Kft. májusban elvégzett munkáiról szóló beszámolót, majd megvitatták az aktuális likviditási jelentést és a költségvetés újabb módosításáról szóló előterjesztést. Döntés született arról, hogy a váci sportcsarnokot testnevelési órákra is használó két középiskola, a Madách és a Bernáth kedvezményes áron veheti igénybe a létesítmény küzdőterét a tanórák idejére. Végül javasolták a képviselőtestületnek, hogy egy védőnői körzettel bővítsék a gyermekvédelmi hálózatot.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Módosított tanulmány gépjármű elhelyezésre

A színházigazgatói pályázatot pontosították

A sort szerdán délután az emberi kapcsolatok bizottságának ülése zárta. Ennek első részében a város művelődési intézményeiről szóló előterjesztéseket tárgyalta a tagság. Megismerték az Alsóvárosi Óvoda intézményvezetői pályázatára jelentkező jelölt elképzeléseit, kialakították a színház igazgatói pályázatának javasolt tartalmát és véleményt mondtak a levéltár alapító okiratának módosítási tervéről.

Szóba került a következő nevelési évre érvényes óvodai csoportlétszámok ügye, valamint megtárgyaltak egy fogorvosi szerződés kapcsán tett szándéknyilatkozat. Ez a bizottság több napirendi pontban is – személyiségi jogi előírások miatt – zárt ülést is tartott, melyben a lakásügyeken túl a városi kitüntetésekre érkezett javaslatokat is véleményezték.

Mind a rendkívüli testületi ülésen, mind a szakbizottsági tanácskozásokat az adott grémium tagsága teljes létszámban vett részt. ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments