Visszatérhetnek a 65 évnél idősebb orvosok a betegek közé

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken visszavonta a 65 év feletti egészségügyi dolgozók közvetlen egészségügyi betegellátás alóli mentesítésére vonatkozó utasításokat – jelentette be a tárca pénteki közleményében.

Mint ismeretes március közepén – a kialakult járványügyi helyzetre tekintettel – a miniszter arra kérte az egészségügyi szolgáltatókat, hogy a 65 év feletti orvosok és szakdolgozók ne találkozzanak személyesen betegekkel. A háziorvosok és az egészségügyi dolgozók egészségének megőrzése érdekében csökkenteni kellett az orvos-betegtalálkozók számát és így előtérbe került a távkonzultáció. Az egészségügyi szolgáltatóknak azt is fel kellett mérniük, hogy hány olyan krónikus betegséggel élő, 65 évnél fiatalabb dolgozójuk van, akikre a koronavírus szintén fokozottan veszélyes lehet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Sokan Verőcén tették vízre motorcsónakjaikat, ez nem tetszik a helyieknek

A személyes betegellátás alól felmentett orvosok és szakdolgozók telefonon vagy elektronikus csatornákon vették fel a betegek kórelőzményét, tanácsot adtak, illetve e-receptet rendeltek – emlékeztet az EMMI közleménye.

A meghozott intézkedéseknek és a lakosság fegyelmezettségének köszönhetően május 4. óta fokozatosan újraindulhattak az egészségügyi ellátások, és a higiénés szabályok fokozott betartása mellett már biztonsággal visszatérhetnek a korábban a sérülékeny csoportba tartozó orvosok, ápolók, nővérek. “Az egészségügy továbbra is számít a 65 év feletti orvosok és szakdolgozók fegyelmezett együttműködésére és elkötelezett munkájára” – zárul a közlemény, amit a portfolio.hu idéz. ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments