10 év alatt teljesen megváltoztak a tinik bulizási szokásai

Aaron Sole több mint tíz éve vágott bele lemezlovasi karrierjébe, mostanra Vácnak és környékének az egyik legmeghatározóbb DJ-je lett, akit több mint másfél ezren követnek közösségi oldalán. Arról kérdeztük, miként kezdte karrierjét, hogyan jutott el idáig, valamint miként változtak a tinédzserek partizási szokásai az elmúlt 10 év során.

„Nekem még általános iskolában jött a gondolat – amikor még felsős koromban jártunk az igen komoly iskolabulikba – és néztem az akkori lemezlovast, egyszerűen imádtam, amit csinál. Pedig akkor még csak két darab kazettás hifivel keverte a zenéket, szóval semmilyen komolyabb technikával nem rendelkezett. Mégis annyira elvarázsolt, hogy éreztem, muszáj ebbe belevágnom” – kezdte beszámolóját Aaron Sole, azaz polgári nevén Bodor Áron.

„Az első DJ-pultomat 2009-ben vásároltam – még középiskolás koromban –, akkor először sulibulikban kezdtem el zenélni. Aztán az áttörést az hozta meg, mikor 2012-ben a Club Dívához kerültem, mint rezidens lemezlovas, ott már rendszeres fellépő voltam, valamint kisebb házibulikba is hívtak emiatt, akkor még csak helyi szinten. Viszont a klub sajnos hamar megszűnt. Azonban teljes átalakításra került, és megnyílt ugyanazon a helyen 2013-ban a Kocka nevű szórakozóhely. Oda, az új tulajdonosoknak hála, ismét sikerült bekerülnöm, és én úgy érzem, ez volt az a pont az egész karrierem során, ami meghozta azt a kellő lökést, hogy el tudjak jutni arra a szintre, ahol most is tartok.

Hiszen 2014-ben a váci Summer Moon Fesztiválon már oszlopos tag voltam, ami aztán minden nyáron megrendezésre került, ez lett Észak-Pest megye legnagyobb zenei fesztiválja, ami évről évre fejlődik, és mostanra azt mondhatom, hogy többezer fős tömeget tudunk megmozgatni ezzel a rendezvénnyel. Ettől a ponttól kezdve indultak meg a megkereséseim országszerte” – folytatta Áron.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy mi szükséges ahhoz, hogy valaki sikeres DJ lehessen, valamint meg lehet-e csakis és kizárólag ebből élni. „Úgy gondolom, hogy nem az anyagi tőke a legfontosabb a kezdéskor ahhoz, hogy az ember sikeres lemezlovas legyen, hanem elsősorban hatalmas kitartásra és rendkívüli kapcsolati tőkére van szüksége, azaz legyen, aki segíti az ember karrierét. De, ha valaki nagyon ráfekszik erre a témára, akkor meg lehet kizárólag ebből élni.”

Áron elárulta, hogy a tíz év során a korosztály mindig ugyanaz maradt – 17-től 23 éves korig járnak elsősorban ezekre a bulikra –, viszont sok minden megváltozott. „Én úgy vettem észre, hogy mindig ötévente van egy élesváltás a fiatalok zenei ízlésében, stílusában, megjelenésében és abban, hogy milyen zenét szeretnének. A 2010-es tinik Pitbullt, Rihannát, David Guettát akartak folyton, 2015-ben viszont felváltotta ezt a Minimal és a Tech House, most pedig már a teljesen masszív darabokat szeretik. Emellett érdekes változás az időtartam: a 2010-es tinik nyitástól-zárásig buliztak, a 2015-ek már jóval kevesebbet, ma pedig már tulajdonképpen csak néhány órára ugranak be egy szórakozóhelyre.” ♦