A Beloruszban kialakult helyzetről is ír Matkovich Ilona

„Ünnepeljünk együtt, vigyázzunk egymásra!” – áll Matkovich Ilona legújabb Facebook posztjában, melyben többek között a barokk belváros fejlesztéséről, a lakásvásárlásokról, politikai hangulatkeltésről és az augusztus 20-iki ünnepségről is ír.

„Beloruszban a vélhetően elcsalt választások előtt és után a hatalom börtönbe záratta politikai ellenfeleit, a tüntetések máig nem csillapodnak. Bejrútban emberi gondatlanságból felrobbant az a siló, amelyben Libanon gabonatartalékát őrizték, katasztrofális kárt okozva a lakosságnak. Ez a két hír többek között arra figyelmeztet, hogy a szabadságvágy legyőzhetetlen, és bele kell szólnunk a saját életünk alakulásába, illetve, hogy milyen félelmetesen törékeny egy ország gazdasági biztonsága. Megdöbbentő események, melyekről legalább ezt a pár sort le kellett írnom” – folytatja gondolatait a városvezető.

Beszámol arról is, hogy már többen jelentkeztek, hogy megvásárolnák a város tulajdonában lévő lakásaikat. Mint írja városvezetőként fontosnak tartja a város anyagi biztonságának fokozatos erősítését és a fiatalok megtartását.

„Mivel országosan is egyre nagyobb nehézséget jelentenek az elszabaduló ingatlanárak, sok fiatalnak komoly nehézséget jelent önálló életet kezdeni, saját otthont teremteni. De nem csak a fiataloknak vannak lakásgondjai, hanem sok kiskeresetű, vagy nyugdíjas polgártársunk sem tud egy összegben, piaci áron lakást vásárolni. Mi ebben kívánunk segíteni. Egyrészt megvételre kínálunk felújítandó önkormányzati lakásokat. Azoknak a bérlőknek pedig, akik több mint öt éve bérlik önkormányzattól lakásukat és nincsen tartozásuk a város felé, kedvezményes vásárlást biztosítunk: nekik lehetőségük van megvásárolni a bérleményüket. Egy összegű kifizetés esetén 35 százalék vételár-kedvezményben részesülhet a vevő. Akik a maximális, 15 éves kamatmentes törlesztés lehetőségét választják, 15 százalék kedvezményt vehetnek igénybe. A részletfizetést kérőnek a lakás vételár minimum 20 százalékát egy összegben be kell fizetnie. Meggyőződésem, hogy ez a folyamat minden váci lakos érdekét szolgálja, hiszen a bevételekből ingatlanalapot képzünk, amit a város ingatlanvagyonának megújítására fordítunk. A részletekről a Váci Városfejlesztő Kft-nél érdeklődhetnek.”

Beszámolójából az is kiderül, hogy hosszú hónapok után előrelépés történhet a Vác számára 2017-ben megítélt, de azóta sem folyósított négymilliárdos állami támogatás ügyében is.Ez az a pénz, amelyből a Barokk Belváros és a Múzeumi Negyed projekt részeként a többi közt a Március 15. tér 10. szám alatt álló zöldház is megújulhatna.

„Ahogy azt a múlt héten írtam, a műemlék épület leromlott állapota miatt bírsággal fenyegeti városunkat az illetékes hivatal, pedig már november óta próbáltuk kideríteni a pénz visszatartásának okát. Többszöri megkeresés és a szentendrei polgármesterrel való közös fellépés után a Magyar Turisztikai Ügynökség felvette velünk a kapcsolatot, és az ügyben több sajtómegkeresést is kaptam. Ha minden igaz, még augusztusban személyesen egyeztethetünk a projekt részleteiről az ügynökséggel. Bízom benne, hogy leendő tárgyalópartnereim is úgy gondolják: épített örökségünk védelme az első.”

Matkovich Ilona úgy látja, hogy vannak, akik szándékosan értik félre a színházzal és a politikai rendezvényekkel kapcsolatos döntéseket. Ezzel arra utal, hogy az országgyűlési képviselő által szervezett Polgári Esteknek a továbbiakban nem a Váci Dunakanyar Színház lesz a helyszíne.

„Nem gondolom, hogy városunknak bármennyit is használ a felesleges hangulatkeltés, úgyhogy ismét hangsúlyozom: egy politikafüggetlen intézményről van szó, ezért sem a jobb-, sem pedig a baloldali politikai eseményeknek nincs ott helye. Ráadásul a színház használati szerződése egyértelműen kimondja, hogy a létesítmény csak művészeti csoportok által tartott fellépésekre adható bérbe. A politikai rendezvények megtartására továbbra is mindenki számára a Madách Imre Művelődési Központ adhat helyet” – írja a polgármester.
A művelődési ház eszközbeszerzésére is kitér a politikus. Nagy öröm számára, hogy még a válsághelyzettel és a kormányzati elvonásokkal terhelt költségvetésből is hozzá tudtak tenni négymillió forintot a kétmilliós állami támogatáshoz.

„Nagy szükség volt a színpadtechnika megújítására. Az összesen hatmillió forintos támogatásból vásárolt médialejátszó-rendszer, színpadi előadásokhoz használható lézerprojektor, keverőpult, hangfalak, okos kijelzők és egyéb korszerű eszközök a látogatóknak és a fellépőknek is magasabb színvonalú technikai hátteret biztosítanak.”

Sorait végül az augusztus 20-iki eseményekkel zárja: „Az augusztus 20-i rendezvény 18 órakor kezdődik a Püspöki palota előtti területen, ahová mindenkit szeretettel várunk. Az önkormányzat támogatásával megvalósuló sörfesztivált sem sodorta veszélybe a koronavírus, azonban jelentős óvintézkedéseket tesznek a szervezők a látogatók biztonsága érdekében. Elővigyázatosságból az idén nem lesz tűzijáték, megelőzendő, hogy egyszerre nagyobb tömeg legyen a Duna-parton. A részletekről a héten írt, korábbi posztomban beszámoltam. Bízom benne, hogy minden látogató jól fogja érezni magát ebben a különleges helyzetben is” – olvasható a bejegyzésben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments