A mozgáskorlátozottak kérték: négy új parkolóhelyet alakít ki a város

Mind a három esetben pozitív elbírálást kaptak a városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén a mozgáskorlátozottak által használható várakozóhelyek kialakítására beadott kérelmek. A beérkezett kérések három helyszínen, összesen négy olyan, felfestéssel jelzett várakozóhely kialakítására vonatkoztak, melyek kizárólag mozgáskorlátozott személyek által használt autók számára biztosítanak parkolási lehetőséget. Ezek közül a Nagymező utca 7. számú épületnél két, a Csányi körút 88-nál már meglévő egy mellé egy második, a Sas utca 1. számú ingatlan előtt pedig egy ilyen hely kialakítására kerül sor.

Az engedélyezések kapcsán Ferjancsics László emlékeztetett rá, hogy – bár ő maga is több alkalommal szorgalmazta az ehhez hasonló kérelmek teljesítését – a korábbi években volt, hogy elutasításra kerültek az ilyen, mozgáskorlátozott emberek életét megkönnyítő kezdeményezések – számol be a fejleményekről a városháza.

„Külön öröm számomra, hogy most lehetőség van – az elmúlt évek gyakorlatán részben változtatva – segíteni az igénylőknek. A most engedélyezett 4 új hely közül három alsóvárosi választókörzetemben található, megalapozott kéréseken alapulnak” – mondta az alpolgármester. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments