Augusztus 20.: Smál-Szilaj Gábor Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára – Vác és a térség országgyűlési képviselője – és Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára állami kitüntetéseket és miniszteri kulturális díjakat adott át március 15. és augusztus 20. alkalmából a Pesti Vigadóban. 

Smál-Szilaj Gábor színművész, a Déryné Program Országjárás Alprogram projektvezetőjeként a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült. A fiatal színművész a Fónay – Humánia – Társulatban kezdte a mesterség alapjait megismerni, majd a Váci Dunakanyar Színház megalakulása után az intézmény munkatársa lett. 2016-ban megkapta az egyik legrangosabb városi elismerést, a Vác Város Művelődésért díjat.

Egy interjúban akkor ezt mondta: „Nekem ez az első hivatalos kitüntetésem, amire nagyon büszke vagyok. Azért is öröm ez számomra, mert ezzel egyúttal a családomnak, Góczán Zsolt mentoromnak, valamint a Váci Dunakanyar Színház közösségének is örömet szerezhettem. Bebizonyítottam, hogy bízhatnak bennem, és abban, hogy a legjobb tudásom szerint igyekszem megfelelni mindig, minden feladatban. A díj számomra ösztönzést is jelent a munkám további folytatásához.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Amikor Kis Domonkos Márk, a színház alapító igazgatója távozott posztjáról és a Déryné Program vezetője lett, Smál-Szilaj Gábor is átigazolt az országos kezdeményezéshez. (képünkön: Smál-Szilaj Gábor és Rétvári Bence)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments