Egy hatost kaptunk Iváncsán: focizunk, vagy csak úgy csinálunk?

Ezt a kérdést fogalmazta meg, igaz, nem ennyire finoman egy váci szurkoló, amikor megtudta, hogy az NB III-ban szereplő csapatunk sima 6-0-ás vereséget szenvedett a bajnokság második fordulójában Iváncsán. A helyiek csak 2017-ben jutottak vissza ismét ebben az osztályba, s az első szezonbeli hazai meccsükön közönségszórakoztató játékkal kiütötték a Vácot. Minden különösebb kommentár nélkül közöljük a helyiek beszámolóját a mérkőzésről.

„Nagy múltú ellenfelünk ellen jó iramban kezdődött a mérkőzés. A több pontatlanság ellenére a felek becsülettel mentek előre, lüktető volt a találkozó.

Az első ígéretes lehetőség már a második percben Tóth Zoltán előtt adódott, aki egy jobb oldali szöglet után közelről fejelhetett, ám egy beugró védő blokkolni tudott. A meccs ezen szakaszában a vendégeknek is megvoltak a maguk apróbb lehetőségei: az egyik ilyen alkalmával Porkopnak kellett résen lennie egy szögletnél.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!


 

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments