Elfogták a ligeti támadót, egy munkanélküli csörögi férfi volt a tettes

Egy hét alatt azonosították és elfogták a váci nyomozók azt a férfit, aki egy munkába igyekvő idős asszonyt rabolt ki a gyanú szerint. Erről mi is írtunk, hiszen a család a közösségi oldalon kért segítséget a tettes kézre kerítéséhez. A rendőrségi feljelentés nyomán elindított nyomozás most sikerrel járt.

Egy helyi üzembe indult dolgozni július 28-án egy 65 éves váci asszony. Korai munkakezdése miatt már hajnali három órakor szokásos útvonalán gyalogolt, amikor a Szent László úton hátulról valaki elkapta a nyakát, behúzta egy közeli bokros területre és ütni kezdte. A segítségért kiáltó nő nem ellenkezett, hogy elhallgattassa, támadója többször lesújtott öklével, kitépte áldozata fülbevalóit, leszakította nyakláncát, lehúzta gyűrűit, elvette táskáját, majd sorsára hagyta.

A sértett el tudott gyalogolni a közelben lévő munkahelyére, onnan kértek rendőri segítséget. Az egyenruhások mentőt hívtak a súlyosan sérült áldozathoz, a kórházban kiderült, eltört az állkapcsa.

A rendőrök szolgálati kutyát indítottak, szemtanúkat kerestek, igyekeztek minél több, az elkövetőhöz vezető információt gyűjteni. A bilincselésre hét napot kellett várniuk, a rablással gyanúsítható 33 éves csörögi férfi házánál augusztus 4-én kora reggel fékezett le a rendőrautó.

Az alkalmi munkákból élő férfit kihallgatták, beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, pénzhez akart jutni valahogyan, ezért július 28-án hajnalban céltalanul bolyongott Vácon, amikor meglátta a gyalogló asszony nyakában megcsillanó ékszert. Követni kezdte, majd a Szent László úton rátámadt. Miután mindenét elvette, futott a közeli vasútállomásig, hazavonatozott, majd aludni tért. Az ékszereken 47 éves, munkanélküli élettársával másnap délelőtt túladott, egy részéből tartozásukat fedezték, a többiből cigarettát és ételt vásároltak.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a rabolt ékszereket egy zálogházban megtalálták és lefoglalták, a 47 éves nő ellen orgazdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A 33 éves csörögi férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – rablás és maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, egyben kezdeményezik letartóztatását. ♦

[frontpage_news widget=”48959″ name=”A LEGFRISSEBB”]

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments