Evezős országos bajnokság: négy váci arany, ebből három olimpia számban

A férfiaknál a Csepel, míg a nőknél a Külker EK Óbuda nyolcasa lett aranyérmes az evezősök szegedi országos bajnokságán vasárnap. Az ob negyedik, záró napján a felnőtteknél nyolc A-döntőt rendeztek, amelyből öt szerepel az olimpiai programban. A könnyűsúlyú kétpárban és a négypárban váci siker született.

Szierer János szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: az ob legnagyobb pozitívuma számára a férfiaknál tavaly világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnoki aranyérmes, a Vác Városi Evezős Club színeiben versenyző Galambos Péter, míg a nőknél Bertus Kitti szereplése.

„Galambos Peti több mint egy hónapig nem tudott evezni sérülése miatt, hétfőn volt először újra vízen, és szerdán tudott először komolyabb tempót menni. Ennek ellenére szombaton saját számában, könnyűsúlyú egypárban, míg vasárnap az olimpiai programban is szereplő könnyűsúlyú kétpárban aratott meggyőző győzelmet” – mondta a szakember, aki a négy ob-aranyéremmel záró Bertus Kittivel kapcsolatban megemlítette: ezek közül hármat olimpiai versenyszámban ért el a két szezont kihagyó, csak idénre visszatérő evezős.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

A sportág következő kiemelkedő hazai eseménye két hét múlva az Európa-bajnoki válogató lesz majd Sukorón.

Váci győztesek:
– könnyűsúlyú kétpár (7 induló/olimpiai szám): Fenyődi Tamás, Galambos Péter (Vác VEC) 6:31.74 perc
– négypár (6/o. sz.): Vác VEC (Szklenka Bence, Bácskai Máté, Ács Kristóf, Varga Tamás) 5:50.10 p
– könnyűsúlyú egypár (6): Galambos Péter (Vác VEC) 6:57.85 perc
– kétpár (9/o. sz.): Ács Kristóf, Bácskai Máté (Vác VEC) 6:23.77 p (képünkön: Ács Kristóf és Bácskai Máté) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments