Három év után távozott az Apor főiskola rektora, hamarosan meglehet az utódja

Megszüntette Marton Zsolt megyéspüspök Libor Józsefné rektori megbízatását közös megegyezéssel az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, augusztus 1-től átmenetileg dr. Zóka Katalin tanulmányi rektorhelyettesé a vezetői felelősség. A hír azért meglepő, mert az előtte rektorhelyettesként dolgozó szakembert három évvel ezelőtt nevezték ki az intézmény vezetőjévé azután, hogy a korábbi rektort, Fülöpné Erdő Máriát – Erdő Péter bíboros húgát – a főiskolát ért botrányok miatt végül leváltották.

„2017. augusztus 1-jei kinevezésemmel egy olyan főiskola vezetésére kaptam megbízást, melyben az egyházi szakok mellett más, ún. világi szakokon is folyik képzés. Amellett, hogy intézményünk nyitott a nem katolikus vallású, vagy ateista hallgatók előtt is, a képzésünkben minden szakon megjelenik a katolikus értékek képviselete, közvetítése. Vezetőként azt vallom, hogy a korábban elért eredményekre építve, azokat felhasználva tudunk előre lépni, a hibákból pedig tanulnunk kell, hogy valóban egy fejlődő főiskola épüljön, egy egymást segítő, a közös célért munkálkodó emberek közösségeként” – olvasható még ma is a főiskola honlapján Libor Józsefné rektori beköszöntőjében.

Marton Zsolt megyéspüspök nemrég hívek százainak egyet nem értő véleményével szembesült, amikor papi áthelyezésekről döntött. Bár ezekben az ügyekben nem született kompromisszum, ez is jól jelzi, hogy a tavaly óta hivatalában lévő új egyházi vezető határozott kézzel nyúl személyi kérdésekhez is.

Időközben megjelent a rektori posztra a pályázati kiírás. Eszerint az új vezető megbízatása öt esztendőre szól, posztját a tervek szerint szeptember 1-től foglalhatja el. A beadási határidő az elmúlt pénteken lejárt, ezután a főiskola szenátusa véleményezi a pályázatokat, majd a döntést a fenntartó Váci Egyházmegye püspöke terjeszti Orbán Viktor miniszterelnök elé, kérve a jelölt kinevezését az intézmény élére. (képünkön: Libor Józsefné rektor)