Meláth Attila: “Ha tetszik az ötletem, tapsoljanak meg, ha nem, fütyüljenek ki”

Sok tekintetben különös volt a csütörtökön este megtartott augusztus 20-i városi megemlékezés. Az eddigi forgatókönyveket felrúgva számos meglepetésben volt része a jelenlévőknek: a kitüntetések átadását hangos ováció kísérte, s volt alkalmi kóruséneklés is. A másfél órás rendezvényen nem esett szó aktuálpolitikáról, mégis a méltóságteljesség, a tisztelet, és olykor a humor jellemezte az ünneplést, amelyre a korábbiaktól jóval többen voltak kíváncsiak.

A zenei keretet ezúttal is a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar szolgáltatta Sándor Bence vezetésével, fellépett a Váczi Néptáncegyüttes és a hagyományoknak megfelelően a Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium lovasai, gyalogosai álltak díszsorfalat a Szent István emlékműnél.

Az ünnepi beszédet Meláth Attila baptista lelkész tartotta. Az István királlyá választásától napjainkig ívelő gondolatmenete alapos történelmi rajzot adott Magyarország elmúlt ezer évéről. “Különös kontextusba helyeződik a 2020-as Szent István napi ünnep. Száz évvel vagyunk azután, hogy egy elhamarkodott, elkapkodott és a magyarokat meg nem hallgató békediktátum után nem három részre szakadt az országunk, mint 1541-ben, hanem hat részre. Túléltük. Pedig a szándék az volt, hogy megroppanjunk. De a magyar erős nemzet. Talán azért, mert tiszta magyar egy sincs köztünk. Én sváb vagyok – biztos vannak itt még néhányan és ezt nem is szégyelljük -, aztán vannak köztünk tótok, ruszinok, talán még görögök is a negyvenes évek óta – és így volt ez ezer évvel ezelőtt is” – kezdte nagy ívű beszédét a lelkész.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
ÁSZ-vizsgálat a színháznál: nem volt leltár, hiányos volt az adatszolgáltatás

A Kárpát-medencében élő népek egyesítése, összeolvasztása volt kezdetektől az uralkodók célja. És ebben Istvánnak történelmi szerep jutott, hiszen a római kereszténység felé fordulása máig hatóan alapozta meg a nemzet útját.

Meláth Attila befejezésül egy fontos témát vetett fel. Városunkban az autóbusz-állomás mellett található a Szent István tér, amelynek járófelülete alaposan tönkrement. Javasolta, hogy a polgárok indítsanak gyűjtést, hogy mielőbb új burkolatot kapjon a terület. “Ha tetszik az ötletem, tapsoljanak meg, ha nem, fütyüljenek ki” – fejezte be beszédét. A közönség válasza egyértelmű volt: hatalmas tapsot kapott a szónok.

Meláth Attila ünnepi beszéde

Ezt követően került sor az új kenyér megszentelésére. Meláth Attila arról beszélt, hogy ma már bőség van és sajnos pazarlás. A kenyér, a benne megtestesülő munka és emberi teljesítmény tiszteletére figyelmeztetett és kérte Isten áldását a jelenlévőkre, a városra és a nemzetre. Az idén a vírusjárvány miatt nem szegték meg és osztották ki az új kenyeret.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
260 gumiabronccsal támogatja a Michelin Hungária az Országos Mentőszolgálatot

Ezután került sor a városi kitüntetések átadására. A díszpolgári címet ebben az esztendőben Matkovich Ilona polgármestertől  Bogányi Tibor vehette át, akinek személyisége, karnagyi és alkotó, továbbá a váci zenei életben kiemelkedő kórusépítő tevékenysége, valamint több évtizedes múltra visszatekintő pedagógiai munkássága meghatározó a város kulturális életében.

Pro Urbe elismerést ítéltek meg a nemrég elhunyt dr. Chikán Csabának kiemelkedő közjegyzői munkásságáért, valamint a mozgáskorlátozott emberek életét megkönnyítő tevékenységéért, dr. Bánhidi Péternek, az emberi kapcsolatok bizottsága külső tagjának, háziorvosnak, aki precíz, lelkiismeretes munkája mellett a COVID-19 vírus általi veszélyhelyzet idején a védekezés egészségügyi munkálatait koordinálta, és feladatának mindenkor a legmagasabb szinten tett eleget, hozzájárulva ezzel városunk védekezéséhez és Mikesy Györgynek kiemelkedő gyógypedagógiai tevékenységéért, e téren számos újítás sikeres bevezetéséért, a város jóhírének öregbítéséért.

Két közösségi Pro Urbe elismerést adtak át az idén. Az egyiket Vác Város Önkormányzat Idősek Otthona és Klubja kapta az idősek lelkiismeretes és szakszerű intézeti és otthoni ápolásáért és gondozásáért, mely védjegye városunk idősellátásának, valamint a COVID-19 vírus elleni védekezés idején – Szmolár Attila igazgató irányításával – kifejtett példamutató és eredményes munkáért, a járvány okán kihirdetett veszélyhelyzetben felmerült jelentős többletmunka lelkiismeretes felvállalásáért, a másikat a váci Jávorszky Ödön Kórház, mely idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, és melynek munkatársi közössége lelkiismeretes, példamutató erőfeszítéssel – mindenkor szabálykövető szigorral szem előtt tartva a betegek és a dolgozók biztonságát – végezte munkáját a COVID-19 vírus járványügyi veszélyhelyzetében.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Egy éves lett: kétnapos meglepetésrendezvénnyel készül a Torta Desszert Műhely

A közönség minden díjazottat hangos ovációval köszöntött. A díjak átadása után a kitüntettek kaptak szót, s rövid beszédben köszönték meg a város közösségétől származó elismerést. Bogányi Tibor beszéde közben – felelevenítve a váci kóruséneklés hagyományait – a közönség soraiból egyszer csak felálltak néhányan és a Harmónia Kórus tagjaiként egy rövid énekléssel köszöntötték az ünneplőket.

Az idei ünnep is a kitüntetettek tiszteletére adott városházi fogadással ért véget. ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments