Nyári csendes gondolatok Vác Remete magányosságáról

A kis terecskére érve megállok a fa alatt. A zeneiskola épülete zárva. Szokatlan így, ilyen csöndben. Kossuth kőbe vésett szobra körül néhány alélt virág. Mellettük egy fából készült különös oszlop. Vizet csepegtethetne az erre járó tenyerére a négy kis csap. De kiapadt.

Harminckét fok árnyékban.

A teret lezáró házfalat sátorként fonja be a sötétzöld borostyán, itt áll a Remete szobra. Földig érő sötét csuhát visel, fején csuklyával. Hosszú, ősz szakálla fölött szigorú tekintettel néz. Derekán kötélszerű, fehér sodrott madzag, a korda. Három csomó van rajta, mely a három fogadalmát jelképezi, a szegénységet, a tisztaságot és az engedelmességet.

És ő még magányt is fogadott, remeteséget!

Oldalán kulacs, mit csendes forrásokból tölt meg, a természet táplálja mézzel, gyümölcsökkel. Egyik kezében erős botot tart, támasztékként hosszú, magányos útjaira. Másik kezével jámbor szarvast ölel magához, amely rajongva tekint rá.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az az idő, amikor van egy íróasztalod, amire lerakod a családi képet, az már lejárt

A Krisztus utáni 1070-es éveket jegyzik a kolostornaptárak, és a történelem. A Remete nem számolja az éveket. Jön őszre tél, tavaszra nyár. A csatazaj megtalálja az erdőség sűrűjében is. A szarvas is nyugtalan azóta. Emberek, lovak, küzdelem hangjai. Sokszor fordult a Hold, mióta először hallotta.

A Remete imádkozik.

A Bécsi Képes Krónikában leírt legenda szerint 1074-ben, Géza és László herceg a magyar trónöröklési rendet meghatározó csatát vívta a közelben, a területet erdőség borította. Egy Vác nevű Remete élt itt, és róla kapta nevét a város. A szobor talapzatán ez áll: Boldog Vácz Remete.

Remélem, tényleg boldog volt. ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments