kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Óriási változáson ment át a kozmetikaipar az elmúlt évtizedekben

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

„Korábban szájhagyomány útján terjedt az, hogy valaki jó kozmetikus, és ennek alapján választottak szakembert a vendégek. Ez a mai világban már teljesen máshogy van, a vendégek különböző közösségi média felületeken nézik elsősorban a képeket, ezek közül is leginkább az Instragramon. Tehát ezeken a felületeken nemcsak jelen, hanem jól kell jelen lenni. Ez újabb feladat egy kozmetikusnak, hogy ott is toppon legyen. Azt is meg kell tanulni, hogyan reklámozza magát” – kezdte beszámolóját Gajdár Mónika, a váci Jessica Szalon tulajdonosa és a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Váci Klubjának elnöke.

Mónika 4 éves korában került Vácra, minden gyökere ide köti. 1987-ben végzett kozmetikusként, előtte pedig általános vegyész-szakközépiskolát végzett. „Már gyermekkorom óta úgy készültem, hogy kozmetikus szeretnék lenni, és a vegyésziskola elvégzése hatalmas előnyt jelentett a kozmetikus szakma elvégzése során. 1992 óta vagyok vállalkozó, utána tettem le a mestervizsgámat, és azóta tanulókat is foglalkoztatok, vizsgáztatom és mestervizsgáztatom is őket. Tehát folyamatosan részt veszek az utánpótlás kiképzésében” – árulta el az ikrek horoszkópú tulajdonos.

„Nagyon sokat változott a kozmetikusszakma, sőt maga a szépségszakma sokat fejlődött és sokirányú lett, tehát többek között a fodrászok, kozmetikusok, körmösök szakmája folyamatosan fejlődik és változik, ezáltal úgymond specializálódik is. Most még szeptemberben indulnak OKJ-s képzések, de a rendszer utána teljesen átalakul, és csak az új rendszerben lehet majd tanulni kozmetikát. Ez már teljesen más lesz: egy egyesített szépségszakmai alapképzés után fognak a különböző szakmák szétválni, és a különböző szakmák megtanulása után következik majd a specializáció” – mondta Mónika.

„Ma már olyan sokan vagyunk, hogy rendkívül fontos az, hogy egy szakember folyamatosan tovább képezze magát, és tanuljon. Rá is van kényszerítve, mert a vendég már mindennek utánanéz az interneten. Minden kozmetikus számára kell egy olyan kezelés, amiben ő kiemelkedően profi, és ezáltal képes bevonzani a vendégeket, megismerik őt, és vendégkört alakít ki.

Emellett én fontosnak tartom, hogy a vendég ne csak – például – az Instagramon megtalálható képek alapján ítélje meg, hogy milyen egy munka, főleg, hogy azok a képek sokszor photoshoppolva vannak. Hanem a közvetlen környezetében élő emberen is lássa – például egy barátnőjén vagy kolléganőjén –, hogy az a munka hogyan lett elvégezve, hogy tetszik neki a valóságban. Ezért érdemes mindenkinek a saját régiójában dolgozó szakembert keresnie” – tette hozzá.

Az interjú utolsó pontjaként még választ kerestünk arra, hogy a tulajdonos szerint milyen hatással lesz a mostani válság az iparra. „Azt gondolom, hogy igen, a kozmetika egy luxusszolgáltatás, de szükségszerű, hogy a hölgyek – de most már azt kell, hogy mondjam, hogy a férfiak is – járjanak ide. Úgy gondolom, hogy a jólápoltság a mai világban alapkövetelmény, ezért szerintem az fog bekövetkezni – és ez a tendencia már most észrevehető –, hogy a vendégek ritkábban fognak járni: aki eddig kéthetente járt, az már csak havonta, aki pedig eddig havonta, az már csak két havonta” – zárta gondolatait Gajdár Mónika. ♦