Rendkívüli testületi ülés: HÉSZ-módosítás indítás a fejlődés érdekében

Július utolsó napján tíz napirendi pontot tárgyaló, munkaterven felüli ülést tartott Vác Város Önkormányzatának Képviselőtestülete. A rendkívüli ülésen a 15 tagú grémiumból csak Pető Tibor nem volt jelen. A reggel nyolc órakor kezdődő 70 perces tanácskozás bevezetőjében a napirendi témák sürgősséggel történő előterjesztését indokolta meg egyenként Matkovich Ilona polgármester. Ezek jórészt határidő miatti okok, mivel az éves munkaterv szerint legközelebb csak szeptember 23-án tart ülést a testület.

Az elfogadott napirendi sort rendeletmódosítás indította. Ennek célja, hogy a településrendezési és településképi eszközökkel kapcsolatos partnerségi egyeztetések könnyebben és gyorsabban lefolytathatók legyenek. Ezt követően három területre is elindították a településrendezési eszközök módosítását. Mindhárom módosítás azt szolgálja, hogy városunkban cégek, illetve méhészeti családi vállalkozás telepedhessen le. Engedélyezték, hogy telekalakítással önállóan feltüntetésre kerülhessen két út (és a mellette lévő területek), mely a volt laktanya területén található – tudósít a városháza honlapja.

Majd részbeni értékesíthetőségének érdekében egy Budapesti főúton lévő ingatlant kivontak a törzsvagyonból. Egy, a Külső-Rádi úton lévő lakás bérlőkijelölési jogát megkapta a Szociális Szolgáltatások Háza, majd egyetértettek azzal is, hogy az önkormányzat adja be pályázatát, arra a lehetőségre, hogy fűtésre alkalmas faanyagok térítésmentesen kerüljenek a város tulajdonába és azokat szociális tűzifaosztással a rászorulók kapják meg.

A képviselő-testület kibővítette azon személyek sorát, akik képviselhetik az önkormányzatot az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás ülésein. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments