Várhatóan nem lesz légi szúnyogirtás a Dunakanyarban

Bár most 180 napra engedélyezett a légi szúnyogirtás, Vácon és a környéken várhatóan nem fogják alkalmazni. Hiába kérte ugyanis több dunakanyari település az állam engedélyét, nem hagyták jóvá, hogy légi úton történjen irtás a térségben. Így továbbra is csapkodhatjuk a vérszívókat. Vácon várhatóan az elkövetkező napokban várható földi irtás.

Augusztus 4-én Budakalász, Leányfalu, Óbuda, Pomáz és Szentendre polgármesterei közös levélben fordultak Pintér Sándor belügyminiszterhez és a feladatra kijelölt Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjéhez, hogy a Tisza menti településekhez hasonlóan a dunakanyari településeken is intézkedjenek a légi kémiai szúnyoggyérítésről – számol be a budapestkornyeke.hu.

Indoklásuk szerint a földi kémiai gyérítés nem hozott eredményt, a szúnyoginvázió már nappal is elviselhetetlen, ami veszteségeket okoz a turizmusból élő vállalkozások számára is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

Az OKF augusztus 10-én válaszolt a polgármestereknek. Azt írta, hogy az Nemzeti Népegészségügyi Központ ideiglenes engedélye kizárólag azon területeket érinti, ahol a betegségterjesztő szúnyogfajok magasabb számban vannak jelen, így a katasztrófavédelem jelen pillanatban csak a keleti országrészben szervez légi kémiai kezeléseket.

Mint írják, „szakértői vizsgálatok alapján július hónapra közepesen erős, de nem extrém mértékű, szúnyogártalom alakult ki a Dunakanyar régióban, azon belül elsősorban inkább a régió északi, északkeleti részterületein. Az ártalom ellen rendszeres földi kémiai kezelések történtek, melyek hatására a lakott területeken mostanra jelentősen lecsökkent a szúnyogok egyedszáma. A kezelések minden esetben meghaladták a 80 %-os hatékonyságot.”

Az OKF álláspontja tehát az, hogy a Dunakanyarban a légi gyérítés aktuálisan nem indokolt annak alkalmazása a jelenlegi ártalomhoz képest aránytalan környezetterhelést jelentene.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

Az idei évtől az uniós szabályok értelmében már nem alkalmazható a kifejlett szúnyogok ellen légi kémiai készítmények permetezése, a Nemzeti Népegészségügyi Központ azonban 2020. július 27-i közleményében arról tájékoztatott, hogy a szúnyogok okozta betegséghullámok veszélyére figyelemmel 180 napra engedélyezi a légi kémiai szúnyoggyérítés végzését a katasztrófavédelem számára.

A szakemberek szerint nem jó ötlet az unióban már betiltott légi irtás újraengedélyezése. Véleményük szerint a problémát az okozza, hogy bár tudták, hogy idén már nem lesz ilyen védekezés, kevés géppel álltak neki a földi gyérítésnek.

A biológiai jobb, mint a kémiai?

A biológiai gyérítés lényege, hogy egy baktérium által termelt fehérjealapú készítményt juttatnak a szúnyogok tenyészőhelyeibe. Ez a módszer a lárvákat pusztítja el, így azok már ki sem tudnak kelni, ráadásul rendkívüli módon környezetbarát.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

A kémiai irtás a már kikelt, kifejlett szúnyogokat pusztítja el, egy piretroid hatóanyagú irtószer segítségével. Ez a vegyszer (melyet az idei évtől repülőgépről éppen az elsodródás veszélye miatt nem lehet szórni) nemcsak a szúnyogokra, hanem más rovarokra, halakra, sőt hüllőkre is veszélyes.

Ennek ellenére többségében a kémiai anyaggal permeteznek hazánkban még most is. Bár a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a biológiai gyérítés is folyik Magyarországon, igaz jóval kisebb területen. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments