A vírus árnyékában is nagy tervekkel indul el Vácott a színházi évad

Különleges sajtótájékoztatón mutatták be a most nyíló évad terveit a Váci Dunakanyar Színházban. A készülő előadásokról és bemutatókról elhangzott fontos információk mellett a rendezvénynek volt egy másik főszereplője: Berki Szofi, aki énekével elkápráztatta a közönséget és kis koncertje végén – amelyhez a zenei alapot három tehetséges váci muzsikus: Arday Dániel, Hencz Kornél és Farkas Virág Zazie szolgáltatta – vastapssal jutalmazták a produkciót.

A sajtótájékoztatón ott volt mindenki, akinek a színházzal kapcsolatban mondanivalója volt. A megjelenteket dr. Varga Katalin ügyvezető igazgató köszöntötte. Matkovich Ilona polgármester arról beszélt, hogy minden hányattatás ellenére elindul végre az évad, remek műsor várja a közönséget. A városvezető bízik abban, hogy a vírusveszély ellenére sikerült minden előadást megtartani. Ám amíg idáig eljutott a színház, göröngyös utat kellett bejárnia, de most úgy látszik, jó irányba mennek a dolgok. Ennek kulcsa dr. Varga Katalin igazgató és Molnár Bence művészeti vezető, akik nagy lendülettel vágtak bele az évad szervezésébe.

Ugyancsak fontos szerepet kapott Vácott az Orlai Produkciós Iroda, amelynek vezetője Orlai Tibor. Az ő segítségével kerülnek színre olyan remek előadások, amelyek bizonyára nagyon sok néző örömére érkeznek Vácra. „A város, mint fenntartó, nagyon komolyan gondolja, hogy a színházra szükség van. És komolyan gondoljuk azt is, hogy a művészet szabad, mert a szabadságban nagy dolgok születnek. És abban bízom, hogy ez az épület egy találkozási pont lesz a művészek és a színházszerető emberek között” – tette hozzá a polgármester.

Orlai Tibor szerint az egyik legfontosabb feladat most a nézők bizalmának visszaszerzése. „Ez a színház a Dunakanyar ékköve, biztos vagyok benne, hogy egy olyan izgalmas programot tudunk majd kínálni, amely eljut az emberek széles köréhez” – fogalmazott a producer. Nem csak az idősebb korosztályokhoz szeretnének szólni az előadásokban, hanem a fiatalokhoz is, s ebben Vácott is partner lesz a FÜGE, a független színházi produkciók és műhelyek közössége.

Az idei évad már egy új színházi modell alapján valósul meg. Az állam egyre kevésbé finanszírozza a színházakat, ennek ellenére folyamatosan bizonyítani kell, hogy például Vácott is szükség van a színházra.

Az újdonságok sorába tartozik az az új bérlet, amely négy előadásra szól, de a tulajdonosa maga dönti el, hogy az évadra tervezett mintegy húsz produkcióból melyikeket akarja megnézni. Lesz két új bemutató is, november elején és tavasszal kerül ezekre sor, s olyan nagy nevek érkeznek városunkba, mint Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Benedek Miklós, Molnár Piroska, Kovács Patrícia és Udvaros Dorottya. „A mai színházi élet színe-java itt lesz és biztos vagyok benne, hogy a váci közönség is szeretettel fogadja majd a fellépő művészeket” – mondta Orlai Tibor.

Molnár Bence ehhez hozzátette: az Orlai Produkció által kínált előadásokat jól egészíti majd ki az erdélyi, határon túli társulatok vendégszereplése. Sajnos, a vírushelyzet miatt várhatón tavaszra kell áttenni a programjaikat. További fontos feladat az idén az ifjúság megszólítása, ezért lesznek például tantermi produkciók is. Emellett a színház megpróbálja kihasználni a pályázati lehetőségeket is, és ily módon kis költségvetésű, de mégis színvonalas produkciókat színpadra állítani.

Az egyik ilyen darab rendezője a nagymarosi kötődésű Horváth János Antal, aki a sajtótájékoztatón elmondta: Szigligeti Ede Liliomfi című darabja lesz az első saját produkció. „Szeretnénk egy olyan zenés, szórakoztató előadást létrehozni, amely a közönség számára is maradandó élményt nyújt majd” – mondta.

Ezt követően Molnár Bence és Deli Szófia adott elő egy lendületes és vidám részt a készülő darabból. ♦