A volt váci börtönparancsnok, aki visszajárt evangelizálni és most hittant tanít

Sokan figyeltek fel az érdekes szövegre, amely a közösségi oldalon keringet. „Jobbá még senkit nem büntettek. Szükséges a büntetés, de csak a megbocsátás és a szeretet tud jobbá tenni” – ezt Vatai Gyula mondta. A ma már nyugállományú tiszt pár éve még a Váci Fegyház és Börtön parancsnoka volt, akiről azt is tudni lehet, hogy váci szolgálata elején vette fel az evangélikus hitet. A börtönökben folyó szakmai munka sem csupán „emberraktározás” – mondja abban az interjúban, amelyben arról beszélgettünk, mennyire kell, lehet jelen a rácsok mögött a bizalom, a szeretet és a remény. „Utólag hibás lépésnek látom, hogy 32 évesen, komolyabb vezetői tapasztalat hiányában kerültem az intézmény élére” – mondta a Váci Naplónak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Alapvető társadalmi igény, hogy a súlyos bűncselekményeket elkövetők „fizessék meg az árát”, kerüljenek börtönbe. Ezzel kettős cél érvényesülhet: a visszatartó hatás a bűn elkövetésétől és ha már bekövetkezett, a visszatartó hatás a bűnismétléstől. Te viszont azt írod: jobbá senkit sem büntetnek. Akkor a börtönnek a jelenlegi formájában – nagyon lesarkítva – nincs is értelme?

Alapvető rend Isten teremtésében, hogy a bűnt követnie kell a büntetésnek. (Adott társadalmi környezetben és korban például a súlyos bűncselekményt a szabadságvesztés büntetésnek.) A büntetésen sokszor a szankciót értjük csupán, holott a büntetés egy komplex – mind a személyi körét, mind a tevékenységi sokszínűségét is tekintve – társadalmi rendszer. Ennek a rendszernek egyik fontos eleme a bűnös tett miatt kiszabott szankció (a joghátrány), és annak szakmailag megfelelő végrehajtása.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

A büntetés kifejezi a társadalom értékeinek fontosságát, súlyát, és a közösség önvédelmi igényét, képességét. A büntetés fontos elemei, a generális és speciális prevenció az elkövetéstől és újabb bűncselekmények elkövetésétől való elrettentéssel, a visszatartással fontos feltételei a jól működő büntető rendszernek.


Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!


 

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments