Az idén harmadik alkalommal fertőtlenítették a szemetes konténereket

Ellentétben a korábbi évek sok panaszt okozó gyakorlatával, ezen a héten idén már harmadik alkalommal történt meg a közösségi szemetes konténerek fertőtlenítő mosása Vácon. Tavasszal és nyáron már egyszer elvégezték az egy köbméteres edények mosását és fertőtlenítését a szakemberek az erre kialakított eszközökkel, járművel.

Kiss Zsolt a munkafolyamatról elmondta, hogy a Váci Hulladékgazdálkodási Kft. a több napot igénybe vevő munka során egy többfázisú mosási és fertőtlenítési folyamatot alkalmaz minden egyes konténer esetében.  Az alpolgármester megemlítette azt is, hogy a város vezetése a törvény által előírt évi két kötelező tisztításon felül kérte a harmadik mosást – olvasható a városháza közleményében.

Emlékezetes, hogy a vírus miatt folyamatosan fertőtleníttette az önkormányzat a buszmegállókat és a szelektívgyűjtő szigeteket is, továbbá két, igen nagy részvétellel lebonyolított elektronikus hulladék begyűjtést is megszerveztek. Ez utóbbi új formában, a korábbi gyakorlattal szemben közpénztakarékos módon történt meg. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments